Gyász

Megdöbbentő körülmények közt halt meg Palik László orvos édesanyja

Létrehozva: 2022.06.30.

Palik László ránézett az édesanyjára és látta, hogy meg fog halni.

Forrás: Ripost

Megdöbbentő dolgokat mesélt édesanyja haláláról Palik László. A műsorvezető a Három Igazság című műsor legújabb adásában árulta el, előre látta a tragédiát.

„Az én édesanyám – Isten nyugtassa – orvos volt. Egy orvos gyerekeként nőttem föl, méghozzá ő körzeti orvos volt. Szerintem – hagy legyek elfogult a saját édesanyámmal – a valaha volt legjobb diagnoszta volt. Emlékszem, hogy egyszer egy gyomorgörccsel fetrengő emberhez hívták ki, nézte egy kicsit, majd kérdezte, hogy van-e telefon a lakásban.Hívta a mentőket, hogy azonnal jöjjenek, mert infarktusa van a betegnek. Hozzá se nyúlt, aztán kérdeztem az autóban, hogy honnan tudta” – mesélte el Palik, aki elmondása szerint ezen a folyamaton keresztül egyszer csak azt vette észre, hogy ő látja, ha baj van.

„Nem tudom megmagyarázni. Az élet furcsa fintora, hogy 2008-at írunk, amikor teljesen véletlenül – tehát nem volt megbeszélve azon a napon, hogy találkozom az anyukámmal – összefutottunk.

Ránéztem, és emlékszem, hogy a lelkem hátraugrott, mert azt mondtam, hogy meg fog halni az anyám. Pár hét múlva kiderült, hogy daganata van, és aztán elment – osztotta meg a megrázó történetet a műsorvezető.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek