Deborah James, YouTube

Évek óta küzdött a rák ellen, most jelentették be a tévésztár halálát

friss
PUBLIKÁLÁS: 2022. június 30. 20:30
Deborah James hosszú éveken keresztül küzdött a gyilkos kórral.
Bors

Deborah Jamest, a BBC műsorvezetőjét még 2016-ban diagnosztizálták a végbélrákkal. Miután halálos betegsége kiderült, ahelyett, hogy visszavonult volna, épp hogy még a korábbinál is jobban kiállt a reflektorfénybe: részletekbe menően dokumentálta harcát, sorstársak ezreit inspirálva. A 40 éves tévésztár azonban nem győzhetett a gyilkos kórral szemben. Halálát kedden jelentették be Instagram-oldalán. Családtagjai – akik szeretnék továbbvinni Deborah örökségét az általa létre hozott Bowelbabe alapítványon keresztül – az utolsó percéig mellette voltak. Az asszonyt férje és két gyermeke gyászolja.

Korábban már többször is írtunk Deborah küzdelmeiről. A tévés mindig igyekezett erősnek tűnni, de az utóbbi időben egyértelműen látszott: közel a vég.  Apák napja alakalmából már egy fotót tett közzé, amin a haját az apukája fésüli. Mint írta: neki már nincs erre ereje.

Deborah James Instagram-sztori
Fésülködnie sem volt már ereje  Fotó: Insta-sztori

"Mosollyal az arcomon fogok meghalni"

Deborah nem azért volt különleges, mert a nyilvánosság elé tárta betegségét, sokkal inkább azért, ahogy hozzáállt az elkerülhetetlenhez: pozitívan, mosolyogva, mondhatni, a halál arcába nevetve. Májusban a következőket nyilatkozta, miközben otthonában, Wokingban, Londontól délnyugatra ápolták:

– Ha lejár az időm, egy széles mosollyal és egy nagy pohár pezsgővel fogok meghalni.

Persze mit is várunk attól, aki a betegségéről írt könyvének is azt a címet adta:

Cseszd meg, rák!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.