Hivatalosan szökevénynek számít Magyarországon Keleti Györgyi. A modellt a szakember szerint nagy összegű óvadék ellenében engedték szabadlábra az olaszok, de kálváriájának ezzel nincs vége.
Miután Steven Tyler az American Idol tehetségkutató ítészeként flörtölni kezdett egy tinilány versenyzővel, sokan felháborodtak, hát még amikor kiderült, hogy az énekes korábban is kedvelte a fiatal lányokat.
Nagy Feró mindig képes meglepetést okozni. Most éppen azzal, hogy egyik napról a másikra céges rendezvények sztárja lett. Ki gondolta volna, hogy így lesz?
Détár Enikőt belső kényszer vezérli, hogy megossza mindenkivel: a depresszió legmélyebb bugyrából is van visszaút, és akarattal a testi kór is legyőzhető. Õ most éppen újra tanul énekelni.
Fantomként él Magyarországon Keleti Györgyi. Az olaszországi börtönből hazaengedett modellel még legközelebbi barátai sem tudnak beszélni, de kutyáját már visszakapta.
Folyamatosan vizsgálják az egészségügyi hatóságok a Fukusima erőmű közelében élőket, és eddig mintegy kétszáz sugárfertőzöttet találtak. Az erőműben újabb robbanástól tartanak.
Huszonkét éves, teltkarcsú, mosolygós, erős hangú brit lány hódította meg a slágerlistákat világszerte. Adele érzelmes dalait szerelmei ihletik, a legnagyobb hatást mégis a Spice Girls gyakorolta rá.
Egy németországi lemezboltba való betörés gyanúja miatt kihallgatta a helyi rendőrség Pete Doherty brit rockzenészt. A hírek szerint a botrányos sztár ott volt ugyan, amikor az eset történt, de nem vett részt a balhéban.
Amerikában vagy Angliában akár egy állat is mesés vagyonhoz juthat. Nálunk legfeljebb mentőorvost kell hívni a közjegyzőhöz, ha kiderül, formailag hibás a végrendelkezés.
Herman és Candelaria Zapp tizenegy éve indult útnak, úgy tűnik azonban, a házaspár rosszul tervezte meg a kirándulást, hiszen a mai napig nem tudják, hol a végállomás.
A mellével taszította arrébb Gombos Edinát Soma, a Megasztár egykori zsűritagja. Az incidenst egy apró szóváltás előzte meg. Mamagésa a Borsnak elárulta: Edina műveltségben, szellemiségben sem lehet a partnere
Szandika Vesztett! Féltékenységi jelenetet rendezett a párbajon Szandika, mert Sanyi a volt nőjével jelent meg a nézőtéren. Szandika toporzékolt és sírva kiabált: Most hova menjek?
A tizenegy éves Victoria Cowie intelligenciahányadosa magasabb, mint Bill Gatesé vagy a zseninek titulált Stephen Hawkingé. Az angol kislány állatorvosnak készül.
Elképesztő jelenetet zajlott le az alaszkai Katmai Nemzeti Parkban. Egy feldühödött hímmedve fel akart falni egy tehetetlen grizzlybocsot, de a kismackó anyukája közbelépett, és elkergette az éhes ragadozót.
Újabb hollywoodi sztárpár kapcsolata futott zátonyra: négy év után szakított Justin Timberlake és Jessica Biel, amit szóvivőjük hivatalosan is megerősített.
Két hónap alatt kilencvenhatról hetven kilósra fogyott le 50 Cent. A rapper-színész egy filmszerep miatt ment keresztül a döbbenetes változáson, még a tetoválásait is leszedette.
A legnagyobb videomegosztó portálra már felkerült az a montázs, amelynek készítői szerint egy külföldi slágerről koppintották a X-Faktor sztárjának első dalát, amellyel az Eurovíziós Dalfesztiválon indul.
Bencsik Tamara, a Megasztár 4 egykori versenyzője hamarosan megvalósítja régóta dédelgetett álmát, és kés alá fekszik. Az énekesnő úgy véli, nagyobb mellel jobban érezné magát a bőrében.
Nyolc hónap különélés után sem sikerült megmentenie a házasságát Németh Kristófnak. A Barátok közt sztárja és felesége békében válik el, és mindent megtesz azért, hogy kisfiuk, Lóci ne sérüljön.
Két héttel ezelőtt szakított Gregor Bernadett és Magyar Attila, egy hete azonban újra kibékültek. Elhagyott házastársaik összetört szívvel figyelik a fejleményeket.
Százak haltak meg, tízezrek maradtak otthon nélkül a szörnyű pusztítást okozó pénteki 8,9-es erősségű japán földrengésben, melyet cunamik követtek a csendes-óceáni térségben.
Komolyra vált a Republic. Igaz, csak egy előadás erejéig, amelyen egy húsztagú szimfonikus zenekar kíséri. A rendhagyó koncertről Boros Csaba, a zenekar énekes-gitárosa beszélt lapunknak.
Amikor Adolf Hitler nem volt a közelben, Eva Braun pucéran fürdőzött, imádott dohányozni és egy farsangi mulatságon fekete zenésznek öltözött. Mindezt fotók bizonyítják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.