Alig száradt meg a pecsét Pachmann Péter válási papírján, máris újabb szakításról érkezett hír a Tények műsorvezetőjének házatájáról. A képernyős tavaly januárban beszélt először riporter kolléganőjéhez, Hajdú Petrához fűződő viszonyáról. Ám akkor határozottan állította, hogy nem az új szerelem miatt ment tönkre házassága. Ezzel egy időben véglegesen elköltözött a családi fészekből. Petra és Péter kapcsolata sokáig tökéletesnek tűnt, még dalt is küldött kedvesének a rádión keresztül. Ám a romantikus pillanatok már a múlté. A hét elején keltek szárnyra azok a pletykák, miszerint Pachmanntól nemcsak egykori felesége, Marcsi, de barátnője, Hajdú Petra is megvált. Tegnap egy, neve elhallgatását kérő hölgy elmondta: Pachmann már novemberben külön költözött szerelmétől.
– Nem akarták nagy dobra verni a szakítást. A különválás oka feltehetőleg az, hogy Péternek anyagi kötöttségei vannak volt családja felé. Ezt azonban Petra nemigen tolerálta, elege lett, és kitette Péter szűrét
– fogalmazott a csatorna egyik munkatársa, aki hozzátette: a szakítás ennek ellenére pozitívan hatott a híradósra, sokkal kiegyensúlyozottabb, mióta egyedül él.
Pachmann Péter délelőtti megkeresésünkkor arról beszélt, hogy amint lesz mondanivalója, jelzi azt, és néhány órával később elismerte a szakítást.
– Nagy reményekkel léptem ebbe a kapcsolatba, miután elköltöztem a feleségemtől. Ám egy idő után eltávolított bennünket egymástól az, hogy a kapcsolatunk nem fejlődött tovább, ugyanis amikor nem dolgoztam, akkor a kisfiammal töltöttem minden szabadidőmet. Ráadásul a tévés munka nem 9-től délután 5-ig tartó foglalatosság, és mi nem éltünk egy háztartásban, mert én azért bérelek egy lakást, hogy a kisfiamnak saját szobája lehessen. A gyerek és a munkám miatt végül már alig találkoztunk. Be kellett látnom, hogy az életembe jelenleg nem fér bele a párkapcsolat, de az, hogy ennek vége legyen, az közös döntésünk volt Petrával. Nekem csak az a fontos, hogy a kisfiam minél kevesebbet érezzen a válásból – mondta Pachmann Péter.
Természetesen a szerelmi történet két hölgytagját, Hajdú Petrát és a volt feleséget, A. Marcsit is szerettük volna az ügyben megszólaltatni, ám ők nem kívántak nyilatkozni.
T. T.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.