Leleplezték a lesifotósok az egykori Playboy-nyuszi illetlen viselkedését, aki széttárt lábakkal a strandon fekve mindenki szeme láttára ügyködik valamin bikinialsója rejtekében.
Sophia Loren az egykori filmcsillag ma már 77 éves, de még mindig szeret az élet napos oldalán lenni. Legutóbb a strandon élvezte a nyár örömeit, méghozzá fedetlen keblekkel.
Niki és Gábor, valamint Ada és Ádám voltak a Viasat3 siófoki reality-jének, az Aranypartnak az álompárjai. A műsor forgatásai után azonban hamar kiderült, hogy ezek a románcok nem működnek a valóságshow keretein kívül.
Nagy az izgalom a Madách Színházban. Lapunk információi szerint ugyanis Eric Idle, a Monty Python produkciók legendás alakja azt tervezi, hogy megtekinti a teátrumban az általa írt Spamalot című előadást.
Gergely Róbert és huszonnégy évvel fiatalabb barátnője készen áll arra, hogy gyermeket vállaljanak. A pár egy gyönyörű nyaralás után belevetette magát a dolgos hétköznapokba, s most a munkára és a családalapításra koncentrálnak.
Megtalálták és kihallgatták Liptai Claudiáék támadóját értesült a Bors. A műsorvezető kedvesét egy hónapja verték meg, miután a pár távozni készült egy szórakozóhelyről.
Egész héten Geszti Péter bírálata miatt emésztette magát Tarány Tamás. A biztonsági őrt azért ütötte szíven a mackós külsejét ért kritika, mert úgy véli: testi adottságán képtelen változtatni.
Vera csak a VV Villában játssza az érzékeny nebáncsvirágot, a valóságban korábban keményen dolgozott azon, hogy pornófilmekben szerepelhessen, igaz, eddig csak a válogatókig jutott, de ennek fotói kiszivárogtak.
Balázs Fecó ma este tartja jubileumi koncertjét a Papp László sportarénában. A zenész számos vendégművészt hívott meg, s valamennyivel külön készült, így talán élete leghosszabb próbaidőszaka áll mögötte.
Leforgatják a Kopaszkutya 2-t. A nyolcvanas évek botrányfilmjének főszereplői, Hobo, Deák Bill és Póka Egon az azóta eltelt harminc évről mesél a moziban.
Demes Tamás eldöntötte: végleg elhagyja a szülőföldjét, Kárpátalját. A tizenkilenc éves, tiszasalamoni fiú fejébe vette: most már bármelyik helyen is végez az X-Faktorban, Magyarországon fog letelepedni.
Csaba barátai szerint igazán férfias döntést hozott azzal, hogy egyik legnagyobb ellenfelét, Cristofelt hívta ki párbajra. A skalpvadász édesapja szerint azonban a fia igazi főnyeremény a játékban, így botorság lenne, ha kiszavaznák a nézők.
Megviselte a Rocktenors tagjait, hogy már az X-Faktor első döntőjében párbajra kényszerültek. Márk, Márió és Zoli ezért úgy döntött, visszatér gyökereihez, és mostantól csak kemény rockot énekel.
A TV2-nek már hiányzik Liptai Claudia, aki jelenleg is önkéntes száműzetését tölti. A csatorna vezetői elfogadták, hogy pihenésre van szüksége, de a jövőt nem tudják elképzelni nélküle.
Cristofel számára fantasztikus lehetőség adódott: olyan közel kerülhet egy jogi diplomához, mint még soha. Igaz, erre is csak azért nyílik lehetősége, mert egymásra gerjedtek a villa ügyvédnőjével.
Örökre elköteleztem magam Imola mellett – mondta Balázs Fecó, miután hatvanéves korában adta nősülésre a fejét. A jubileumi koncertjére készülő énekes állítja, jó érzés férjnek lenni.
Jennifer Aniston minden vágya, hogy hatvankilenc évesen úgy nézzen majd ki, mint Barbra Streisand. A negyvenkét éves színésznő az Elle magazin gáláján találkozott legutóbb a legendás énekesnővel, ahol mindketten díjat kaptak munkásságukért.
Megelégelte Jennifer Lopez sztárallűrjeit Cameron Diaz. A két sztár együtt forgat Atlantában a What To Expect When You’re Expecting című filmben, de a közös munka nem megy könnyen.
Négy évtizeden keresztül volt notórius drog- és alkoholfogyasztó, de mára példamutató életet élő családapa vált belőle. Ozzy Osbourne most könyvben osztja meg egészségügyi jótanácsait.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.