Leszállították egy American Airlines-gépről Alec Baldwint. A színész Los Angelesből szeretett volna NewYorkba repülni, az egyik légikísérő azonban nem engedte, mivel az ötvenhárom éves Baldwin folyamatosan az iPhone-ján játszott.
Izzott a levegő Baricz Gergő és Kováts Vera között az X-Faktorból kiesett játékosok vasárnap esti koncertjén, ahova az erdélyi fiú elkísérte a szombaton kiesett lányt.
Kelemen Anna elvesztette veszélyesnek nyilvánított ebét. A sors tragikus fintora, hogy nemrégiben elhunyt az eb által megharapott szomszéd néni is. Az utóbbinak holtában sem bocsát meg a szőkeség.
Gáspár Laci ismét tilosban parkolt sportautójával. A szabályszegést olvasóriporterünk megörökítette, akinek szemet szúrt: az énekes ideiglenes rendszámmal közlekedik hónapok óta.
Peller Anna tizenévesen száz kiló volt. A színművészetin első felvételijének sikertelenségében a súlya is szerepet játszott. Az áttörést a testmozgás hozta meg, álma, hogy hatvannal kezdődjön a súlya.
Némán gyászol Péter, ugyanis a villába költözés előtti napokban halt meg imádott nagymamája. A valóságshow-veterán társai előtt mélyen hallgat a tragédiáról.
Nem ért a szóból Sarka Kata kikosarazott rajongója. A volt modellt két éve kitartóan ostromló újságírót semmi sem ijeszti el, de Katát megrémíti a kitartó zaklató. Férje, Péter dühös a kéretlen kérő miatt.
Eddig csak hollywoodi sztárokat illetett meg az a féktelen rajongás, amely Fluor Tomit körülveszi. Az utcán, fellépések után zaklatják hívei, sőt papír zsebkendőjéért és rágójáért is harcolnak.
Bizarr meglepetéssel rukkolt elő Majka az Esküdj! legutóbbi adásában. A szabad szájú műsorvezető nejlonharisnyát illetve testhezálló női dresszt öltött, és színes sminkben pompázva erotikus táncot lejtett.
Az év egyik nagy Oscar-esélyeseként emlegetik a Pénzcsináló című filmet, melyről ódákat zengenek a kritikusok. Az igaz történeten alapuló baseball-moziban Brad Pitt is maradandót alakít.
Csak most derült ki, hogy Mick Jagger, a Rolling Stones-zenekar 68 esztendős első számú embere 15 éves korában hegymászásra alkalmatos lábbeliket reklámozott az angol tévében.
Meryl Streep bármit képes eljátszani, briliáns színésznő, aki még a magánéleti botrányoktól is távol maradt. A harmadik rész az Oscarhoz vezető útról szól.
Csabát és Kingát összehozták a közös ökölvívóedzések: a villa helyes pasija a sztárbokszra készülve, két kesztyűzés között magához vonta a cselszövő lányt, és megcsókolta.
Különös kapcsolat fűzi Németh Kristófot volt feleségéhez, Nikihez. A kívülállók számára mintha semmi nem változott volna az egykori házastársak között, leszámítva lakhelyüket.
Szülei már évek óta tudják Kováts Veráról, hogy különleges. Az x-faktoros lányról aurafényképpel bizonyították be, hogy úgynevezett indigó gyerek, s azért született, hogy megváltsa a Földet.
Ma már visszasírja a szilikon nélküli régi szép időket Kelemen Anna, aki leállt a droggal, és már egyáltalán nem vágyik a sztárságra. És azt is elismeri, hogy magányos, szomorú és buta.
Örök dilemma még a sztárszülők körében is; meddig tartható fent a gyerekek előtt az a mese, miszerint a Mikulás vagy a Jézuska hozza az ajándékot karácsonykor. Többek közt ezt az érdekes témát is körbejárják a Nevelésünk titkai...
Johnny Depp személyi testőrei megragadtak és a földre tepertek egy mozgássérült asszonyt, aki szerintük túl közel ment a sztárhoz. A színész ügynöksége hallgat az esetről, az asszony a rendőrséghez fordult.
Meryl Streep bármit képes eljátszani, briliáns színésznő, akinek nincsenek magánéleti botrányai. Sorozatunk második részében első, tragikus szerelméről olvashatnak.
Kamarás Iván tavaly költözött Los Angelesbe, miután szakmai és magánéleti változásokra vágyott. A színész közel negyvenévesen kezdett új életet, miután már nem érezte jól magát a saját bőrében.
Nemcsák Károly több színésszel együtt Muri Enikőt is menesztette a József Attila Színházból. Most Szirtes Tamás főszerepet adott a lánynak, aki az X-Faktor mellett is vállalta a feladatot.
Két dudásnak kell megférnie egy csárdában. A Megasztárba jövőre visszatérő Liptai Claudia ugyanis nem igazán kedveli Hajdú Pétert. A feszültség sokak szerint borítékolható.
Nem aprópénzért vállalta az RTL Klub 2-es csatornáján a szereplést Friderikusz Sándor. Információink szerint egy szezon alatt ötmilliót kereshet a Legyen Ön is Milliomos! címû kvízzel.
Kiesésével nem csak Annamari álma, a főnyeremény úszott el, a fedél is eltűnt a feje fölül. A fura lánynak nincs otthona, ezért barátnőjénél húzza meg magát, amíg egyenesbe jön az élete.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.