Betett a Megasztárnak a pökhendi Flo Rida

Radics Gigi
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 27. 08:35
A sztárnak majdnem sikerült tönkrevágnia a finálét. A megállapodás ellenére nem akart két számot énekelni és túl közel állni a színpadon a két döntős lányhoz.
D.P.

A szántódi Pannónia Fesztiválra érkező hírességgel az utolsó pillanatban állapodott meg a TV2 arról, hogy két szám erejéig a Megasztár fináléjában is színpadra lép. Ám Flo Rida csúnya meglepetést okozott meghívóinak: eleve késve érkezett a stúdióba, de kiderült, hogy ez csak a kezdet.

– Az adás előtt két órával részt kellett volna vennie egy próbán – mondja egy hangtechnikus – Radics Gigivel, Szakos Andival és a Megasztár 6 többi énekesével, de az egyik haverját küldte el maga helyett, aki feszengve, a kezéből mikrofont formázva és tátogva ugrált három percig a színpadon. Mivel ő is színes bőrű, nagy derültséget keltett, hogy a fél nézőtér ujjongva köszönti, mert azt hitték, ő Flo Rida – meséli a technikus.

Nem akart közel állni a lányokhoz

A próba végül rendben megvolt, a vezérlőből egy hang azt közölte a nézőkkel, hogy most még egyszer lemegy a dal, amit rögzítenek. Flo Ridának ugyanis sietnie kellett, így az ő dalát péntek este felvételről láthatta a közönség. Liptai Claudia, Tilla és a négy zsűritag is azt várta, hogy ezek után a megszokott kerékvágásban telnek az élő kapcsolás előtti percek. Nem így történt. 

A sztár stábja eltűnt valahol a takarásban, a nézők csak annyit láttak, hogy a műsor készítői hangyaként futkosnak le-fel, és közeledik az élő bejelentkezés.
– A Megasztárban megszokott, hogy a Jóban Rosszban szünetében bejelentkeznek a műsorvezetők, ez azonban most elmaradt, mert mindenki Flo Ridára várt, de ô nem akart kimenni a színpadra – mondta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő stábtag. – Azt mondta, hogy a kamerákon keresztül látta a haverja színpadbejárását, és nagyon sok minden nem tetszik neki. Például egyáltalán nem szeretne olyan közel állni Szakos Andihoz és Radics Gigihez, mint azt a rendező akarja.

Az is idegesítette, hogy a többi Megasztár-énekes a háta mögött áll. Aztán azzal jött, hogy nem hajlandó két dalt énekelni. A nyűgjei miatt veszélybe sodorta az élő adást is, a kezdés előtt négy perccel volt végül hajlandó színpadra lépni. Miután végzett, összesen negyven másodperce volt a stúdiónak felkészülni az élő bejelentkezésre. Szörnyű volt – tette hozzá a feldúlt tévés. Flo Rida végül beleszeretett a lányok hangjába. Azt nyilatkozta, hogy mindkettejükkel csinálna lemezt, a második számát pedig nem is a saját énekesnőjével, hanem Gigivel és Andival akarta elôadni. A lányok végül nem vállalták az extra műsorszámot.

Hajdú Pétert is becsapta

Flo Rida összes interjúját lemondta, s Hajdú Péter Frizbijébe sem ment el. – Flo Rida egy aláírt megállapodás ellenére nem jelent meg, a felvétel előtt egy órával kaptunk egy telefont, hogy nem jön. Ezzel kárt okozott a TV2-nek és nekem, mint a Frizbi producerének is, hiszen költség természetesen volt – mondta lapunknak Hajdú.

– Flo Ridával szemben nincsenek jogi követeléseink, de a közvetítő cég számos pontját nem teljesítette a szerződésben vállaltaknak. Jelenleg vizsgáljuk, hogy tegyünk-e jogi lépé­se­ket az ügyben – fűzte hozzá Koltay Tamás, a TV2 szóvivője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.