Fodrászból lett királynő Judith

Szűcs Judith
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 25. 13:45
Halhatatlan diszkósztárok 5. rész - A diszkó zene a New York-i melegek, feketék és latinok által kedvelt, zárt körű klubokban született. Sorozatunk zárórészében a műfaj hazai királynőjérő, a szexi fekete démonról, Szűcs Judithról olvashatnak.
Földvári Zsófi

 

A tinédzserkorú Szűcs Judith minden alkalmat megragadott, hogy énekelhessen. Naponta több koncertet adott kis számú, spontán összegyűlt közönségnek, akik csak akkor jöttek rá, hogy előadáson vannak, amikor megszólalt Judith csengő hangja. A nézők ugyanis egy szépségszalon vendégei voltak, és frizurát készíttetni mentek a helyszínre. Persze nagyon örültek a buliknak, a fodrászlányt pedig megállás nélkül agitálták: komolyan foglalkozzon az énekléssel. Judith a hetvenes évek elején azonban még nem tudott választani a két szerelem közül, így míg délelőtt kontyokat tűzött, délutánonként énekpróbákra járt.

– Már pici gyermekkoromban imádtam énekelni, általában otthon, a tükör előtt produkáltam magam. Mindennél jobban vágytam arra, hogy énekesnő legyek, de a szüleim határozott kérésére rendes szakmát kellett tanulnom, és mivel imádtam a szépítkezést és a szalonok hangulatát, a fodrászkodás mellett döntöttem – meséli a sztár.

– Abban az időben, ha kényszerítettek volna sem tudom eldönteni, melyik hivatást válasszam. De az élet – mint általában – most is meghozta helyettem a döntést.

A fiatal tehetség sokat járt énekstúdiókba, ahol személyes ismeretségeket kötött a korszak legünnepeltebb sztárjaival, így például Szécsi Pállal és Domján Edit színésznővel. Ez utóbbi volt az, aki tulajdonképpen rábeszélte és felkészítette Judithot az 1972-es Táncdalfesztiválra, ahol a Szólj már vagy kiabálj című dallal indult a versenyen, amit meg is nyert. Az énekesnőnek Domján Edit volt a koreográfusa. Egy ilyen kaliberű mentorral a háta mögött nem is dönthetett másként, mint hogy elindul a sztárság felé vezető úton. Az első fellépése óta húsz nagylemeze és nyolc kislemeze jelent meg. 1978-ban, 1979-ben, 1980-ban és 1983-ban is az Év énekesnője díj kitüntetettje, a slágerés lemezeladási listák állandó dobogósa lett. Judithnak köszönhető, hogy hazánkban meghonosodott a magyar nyelvű pop-diszkó stílus.

 (Vége)   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.