Még húszéves sincs a színésznő, mégis több mint egy tucat tetkó dekorálja a testét. Állítása szerint mindegyiknek komoly jelentése van, például így fejezi ki tiszteletét elhunyt nagyapja iránt is.
Nastassja Kinski az utóbbi időben nem sok filmet forgatott, így nem is nagyon szerepelt a lapokban. A német színésznő azonban most megjelent Cannes-ban és kiderült, nem volt szépészeti beavatkozáson.
Szilikonmentes cicikkel kapták lencsevégre Nagy-Britannia egykori szépségkirálynőjét. Danielle Lloyd komplikációk miatt apasztatta negyedére a melleit.
Ha hinni lehet a brit bulvárlapoknak, Tara Reid egy 60 éves pasival feküdt össze. A 36 éves szépség motivációja csak az lehet, hogy a férfi piszkosul gazdag.
Sokkolta a brit eurovíziós rajongókat Engelbert Humperdinck viselkedése. A fesztivál koros indulója ugyanis a Bild című napilapban fekete-vörös-arany zászlóba burkolva kijelentette, bár vére angol, a szíve a németekért dobog.
A sztárnak majdnem sikerült tönkrevágnia a finálét. A megállapodás ellenére nem akart két számot énekelni és túl közel állni a színpadon a két döntős lányhoz.
Együtt töltötték minden percüket az esküvő előtti hetekben, de romantikázni nem jutott energiájuk a szervezés mellett. Balogh Edina és Som Krisztián azonban szombattól már csak egymásnak él, hiszen összeházasodtak. Igaz az oltárnál...
Puzsér hozta a formáját, a show elejét azzal kezdte, hogy percekig savazta a már kiesett Plazmát. A zsűri Mészáros János Eleket küldte volna haza, de a nézők Juhász Marci kiesése mellett döntöttek.
Hemzseg a bizarr és szexi jelenetektől Zac Efron és Nicole Kidman közös filmje, a The Paperboy, de a szokatlan helyzetek egyik színészt sem viselték meg.
Néhány héttel ezelőtt Mariah Carey borzolta a kedélyeket egy félelmetes tevepata villantással. Ezen felbuzdulva kisebb kutatást végeztünk, megnéztük, melyek voltak az elmúlt évek legdurvább nadrágos - egyes esetekben bugyis - bakijai. A...
Charlize Theron két hónappal ezelőtt fogadta örökbe kisfiát, Jacksont. A színésznő egyáltalán nem panaszkodik amiatt, hogy egyedülálló anyaként neveli a babát. Sőt, legkevésbé sem zavartatja magát, hogy nincs mellette egy férfi, aki segít neki.
Az Éden Hotel 2 Anikójáról a műsorban is kiderült, hogy igazán bevállalós lány. Azt viszont kevesen tudják róla, hogy nemegyszer került már életveszélyes helyzetbe.
Összeáll a szuperhősök válogatottja, Batman, Macskanő, Hulk és Pókember a Nemzeti Színházban, ahol olyan művészóriások bújnak a bőrükbe, mint Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula és Sinkó László.
A Bors információi szerint a dubajozással és a lányok futtatásával is gyanúsított szépségguru, R. Lajos ügyében is beidézték a nyomozók Palácsik Tímeát.
Véget ért az Éden Hotel 2, amit a játékosok és a rajongók egy nagyszabású partin ünnepeltek meg. Megválasztották a valóságshow legszexibb lányát és pasiját is, aki Noémi és Máté lett.
Az OK magazin januárban azt írta, tudomásuk szerint 3 hónapos terhes Jennifer Aniston. Nos, ha igazuk volt, akkor a színésznőnek nagyjából két hónap múlva szülnie kellene.
A Magyar Könnyűzene Ünnepének keresztelt kétnapos rendezvénnyel nyit az Akasztói Aréna és Rendezvényközpont. Somló Tamás az LGT helyett az Abrakazabra zenekarral lép fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.