Férfiszívek ezreit dobogtatta meg a színpadon Enikő

Tóth Enikő
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 02. 15:45
Kölcsönadott hangok 5. rész - Világsztárok és mesefigurák szólalnak meg a hangjukon, míg az arcukat nem látja a néző. Sorozatunk utolsó részében Julia Roberts magyar hangjáról, Tóth Enikőről olvashatnak.
B. Gy.

 

Tóth Enikő 1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol mestere Kállai Ferenc volt. A színésznő szívesen emlékszik azokra az évekre, amikor megalapozta színpadi tudását.

– Kállai imádott bennünket. Nagyon sok dolgot tanultunk tőle. Általában nem magyarázott, hanem felment a színpadra, és megmutatta, mit hogyan kell csinálni. Ha kellett, Rómeót játszott, de ha kellett, Júliát is szívesen megformálta – mesélte Tóth Enikő. – A tőle szerzett tudás beépült a játékomba, és még most is sokszor eszembe jut, amit tanított: a színésznek sokszor nincs szüksége semmiféle sallangra, egyszerűen a gondolat erejével kell megteremtenie a szituációt és a karaktert.

A sors úgy hozta, hogy Tóth Enikő egymástól függetlenül két szinkronrendezőnek is eszébe jutott Julia Roberts magyar hangjaként, azóta pedig az amerikai színésznő arca és Tóth Enikő hangja teljesen egybeforrt a hazai közönség számára.

– A Micsoda nőben Vajda István osztotta rám Roberts hangját, valószínűleg azért, mert a személyiségjegyeinkben látott valami hasonlóságot. Akkoriban Julia még nem volt ismert. Néhány nappal később egy másik stáb hívott, hogy szinkronizáljak az Acélmagnóliákban – emlékszik vissza a színésznő.

– Amikor a vásznon megláttam Robertset, tudatosult bennem: én ismerem ezt a színésznőt, hiszen nemrég szinkronizáltam. Akkor rákérdeztem: ez nem Julia Roberts? Ezt a választ kaptam: nem tudom, ő csak egy fiatal, ismeretlen színésznő. Azóta pedig rengetegszer szinkronizáltam őt. Úgy érzem, van köztünk egy különleges kapocs. Én már sokkal könnyebben tudom neki kölcsönözni a hangomat, hiszen ismerem a rezdüléseit és a színészi eszköztárát. Persze a kedvenc munkám a Micsoda nő maradt. Akkoriban egy hétig vettünk fel egy filmet, mostanában már rohanunk: egy nap alatt kész egy film. Szívesen gondolok azokra az időkre.

Tóth Enikő számos szinkronszerepe mellett színpadon is gyakran látható. Legutóbbi bemutatója a Madách Színházban az 1x3 néha 4, avagy egyszerháromnéhanégy című előadás volt, ahol a színésznő, akit gyakran láthatott a közönség a végzet asszonyaként, tőle szokatlan karakter bőrébe bújik: egy vénkisasszonyt alakít a komédiában.

(Vége)   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.