Marenec Fruzsinának néhány hét alatt a magánélete és a munkája is megváltozott. Az új korszak kezdete az egykori Barátok közt-szereplő külsején is meglátszik. Szőkébb és sportosabb lett.
A Műcsarnokban kapott helyet egy, a Bakács Tibor szalámilopását megörökítő festmény. Az újságíró nem sértődött meg a műalkotáson, örül, hogy tette a kortárs művészt is megihlette.
Szinetár Dóra sosem csinált titkot abból, hogy hajlamos beleszeretni a színpadi partnereibe. Mindkét férje a kollégája volt, és új párját is a kulisszák között ismerte meg. Foglalkozási ártalom?
Hazaengedték a kórházból Korda Györgyöt, aki a múlt héten életveszélyes állapotban feküdt az intenzíven egy epehólyag-gyulladás miatt. Betegsége miatt tizenöt fellépést kellett lemondaniuk.
Varga Viktor azzal igyekezett ellenszenvet kiváltani, hogy meztelenül pózolt a fürdőszobában, és az erről készült képet posztolta is Facebookon. De ahhoz, hogy a magyar kiakadjon, ennél borzalmasabbal kell benevezni a vetkőzős versenybe. A...
A színésznő legutóbbi lopási ügye alkalmával tisztázta magát Los Angelesben, és a feljelentője is visszavonta a vádakat, de rendőrség még mindig gyanúsítja.
A világ legnagyobb pornóstúdiója levelet küldött a brit királyi palotába, miszerint szívesen látnák Harry herceget egy nagy költségvetésű felnőtt filmben.
Külföldre menekült a rendőrségi körözés elől a Pussy Riot nevű orosz punkegyüttes két, szabadlábon lévő tagja. A feminista női zenekar szökevényei új támogatókat próbálnak szerezni ügyüknek.
A kékvérű fekete bárány 2. rész - Harry a brit trón harmadik számú várományosa, de botránykeltésben ő az első. Legutóbb pucér fenekét csodálhatta meg a világ. Hogyan jutott idáig? Sorozatunk második részéből megtudhatják, milyen...
Noha súlyos adósságai miatt felmondták a Neo FM frekvenciaszerződését, és 26 dolgozó, velük a Bumeráng stábja is otthagyta a rádiót, tegnap reggel mégis új műsorral jelentkeztek.
Szabó Zsófi és Baronits Gábor szakítottak. A színészek nem titokban jöttek össze, hanem majd tíz évvel ezelőtt. Fiatalon szerettek egymásba, de kapcsolatuk tiszavirág életű volt.
A Bumeráng megszűnése óta Bochkor Gábor olykor Sebestyén Balázsék és Harsányi Leventéék reggeli műsorait hallgatta, máskor azt tervezgette, hogy mivel keres pénzt, ha nem tud visszatérni az éterbe.
Schobert Norbi egy honlap üzemeltetőit hitelrontásért perli be. Az internetes blog ugyanis egy, a környezetvédelemhez mit sem értő, az állatkínzásban örömét lelő embernek tünteti fel.
Nehéz eldönteni, mi igaz a Zimány Linda és Dzsudzsák Balázs kapcsolatáról felröppenő pletykákból. A legújabb az, hogy a focista a napokban végleg szakított a modellel.
Hétfő délelőtt bevásárlókörútra indult a Partiarc sztárja, a jó hangulatú shoppingolása azonban rendőri ügybe torkollt. Fluor Tomi ugyanis a fél városon átautózva, egy játék pisztollyal „fenyegette” a többi autóst. Valaki ezt nem találta viccesnek.
Egyik pillanatról a másikra szakította meg munkakapcsolatát Tóth Verával a menedzsere. A konfliktus valódi okát senki sem tudja. Csala Mária csak annyit árult el, hogy már nem is beszél egykori ügyfelével.
Kislánya tökéletes megjelenésére gondosan ügyel az anyja, Victoria Beckham. Nemrégiben egy partira voltak hivatalosak Los Angelesben, ahol mindenki el volt ragadtatva a Harper Beckham szépségétől. A kislány igazi konkurencia lehet apja számára.
Sokan kritizálták az énekesnőt új frizurája miatt, de vannak, akik teljesen oda vannak tőle. A hollywoodi színész, Charlie Sheen is közéjük tartozik, aki nemrégiben meghívta házába Miley Cyrust.
Az ötödik ValóVilág skalpvadászát nagyon meg akarják ütni, többek közt azért is, mert képes volt egy videóklipet csinálni. Akik utálják, ma este még inkább gyűlölni fogják, hiszen debütál a legújabb, Vallomás című klipje. Cristofel pedig nem fél.
A hölgy többé nem Mrs. Cruise, éppen ezért végre beruházott néhány magassarkú topánkára, no meg sok-sok vérpezsdítő göncre is. Sokak szerint új pasi van a láthatáron.
Lehet, hogy Harry a brit trónnak csak harmadik számú várományosa, de botránykeltésben ő az első. Legutóbb pucér fenekét csodálhatta meg a világ. Hogyan jutott idáig? Az első részben kiderül: már születésével botrányt kavart.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.