El sem hisszük, hogy nyertünk!

Bors
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 03. 08:35
Kihúztuk az első 11 szerencsés olvasó nevét, aki magáénak tudhatja a Bors nettó százezer forintos nyereményét. Nyerteseink tévére, csaptelepre és unokáikra költik a Bűvös Hetes játékon nyert összeget.
Bors

El sem akarták hinni olvasóink, amikor megtudták: nyertek a Bors Bűvös Hetes nyereményjátékán! Pedig több mint egymillió forintnyi nyeremény talált gazdára, amikor múlt pénteken a játék első sorsolásán kihúzták az első 11 nyertest.

– Előfordult már, hogy idetelefonált egy férfi, aki a legnagyobb magyarországi mobilszolgáltatónak a vezérigazgatójaként mutatkozott be, és azt állította, hogy kétmillió forintot nyertem. Rögvest utánajártam a legközelebbi boltjukban a dolognak, ahol azt mondták: ilyen nyereményjátékról nem tudnak, viszont javaslatukra szóltam a rendőrségnek, ahol közölték, hogy már ismerik a trükkösöket, és figyelik is őket – mesélte Farkas István, aki az egyik 100 ezer forintos bankkártya boldog tulajdonosa. Feleségével, Rózsival szenvedélyes Bors-olvasók és játékosok. A nyereményt a hat unokájukra és a dédunokájukra költik.

Marosi Jánosné Piroska hat évvel ezelőtt lapunk elődjével, a Színes Bulvár Lappal már nyert egyszer ötvenezer forintot.– Akkor még jól működött az öreg, húszéves Videoton tévénk, de sajnos azóta már tönkrement. A kép már teljesen rossz, úgyhogy a pénzből új tévét vásárolunk! – örvendezett Piroska. Fortuna kegyeltje, hiszen különböző nyereményjátékokon nyert már pénzt, utazást, CD-t, de még mosóport is.

Oravecz Miklósné Erzsébet is jó ideje olvassa a Borsot, játszott is a korábbi játékokon, de most először nyert.– Érdemes játszani, mert sosem tudhatjuk, hogy mikor mosolyog ránk a szerencse – nevetett az asszony, akinek 30 éves lakásában elromlott a csaptelep, úgyhogy az összeget a felújításba fogja fektetni. S ha marad még a százezerből, vesz valamit az unokájának.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.