Az igazi Al Bundy 1. rész - A rém rendes család című sorozat Al Bundyjaként világhírnévre tett szert. Ed O’Neill azonban egészen más ember. Ma kiderül, melyik családtagjáról mintázta meg a tohonya családapát.
A pop mindenható nagyasszonya eddig rövid pórázon tartotta Lourdest. A kamasz lány viszont hamarosan egyetemre megy, lehetőségei szerint minél messzebb az anyjától.
VV Kinga és Attila a nyár eleji szakításuk után is jóban maradtak. Bár szinte az egész nyarat együtt töltötték, továbbra sincs a barátságnál több közöttük.
A felkérések többségére nemet mond, ám mégsem unatkozik: koncert, színház, tévéműsor, haknik. Szulák Andi azt mondja: így is képes arra, hogy teljes értékű anya és társ legyen.
Kozsó és szerelme minden módszert kipróbált már a gyermekáldás reményében, de Keirának még nem sikerült teherbe esnie. Az énekes életmódváltáson töri a fejét.
Krisztián minden hibáját felsorolta a mentor, mielőtt közölte vele a döntést. A fiúból kitört a feszültség, de bakijai ellenére is azonnal a végső győzelem esélyesei közé emelkedett.
A néhány hónap alatt világsztárrá vált dél-koreai énekes Amerika meghódítására készül. A cél elérése érdekében PSY összeállt Justin Bieber menedzserével.
A Britain’s Got Talent című tehetségkutatóból ismert hölgy elképzelni sem tudta, hogy egyszer imádott idoljával énekeljen. Ám Susi nemrég két közös dalt is felvett Donnyval.
Szerelmes szívtiprók 5. rész - Pár nap múlva jelennek meg nyomtatásban Richard Burton naplói, amelyekből kiderül, hogy a walesi színészt milyen szenvedély fűzte Elizabeth Taylorhoz. Csakhogy nem az ő viharos kapcsolatuk a hosszú, boldog szerelem...
Szerelmes szívtiprók 4. rész - Pár nap múlva jelennek meg nyomtatásban Richard Burton naplói, amelyekből kiderül, hogy a walesi színészt milyen szenvedély fűzte Elizabeth Taylorhoz. Csakhogy nem az ő viharos kapcsolatuk a hosszú, boldog szerelem...
Szerelmes szívtiprók 3. rész - Pár nap múlva jelennek meg nyomtatásban Richard Burton naplói, amelyekből kiderül, hogy a walesi színészt milyen szenvedély fűzte Elizabeth Taylorhoz. Csakhogy nem az ő viharos kapcsolatuk a hosszú, boldog szerelem...
A rapper, aki arról hírhedt, hogy Rihannát a felismerhetetlenségig összeverte 2009-ben, bevallotta, két nőt szeret. Chris Brown a minap kiöntötte a szívét rajongóinak, a vallomását videóra is rögzítette.
Szerelmes szívtiprók 2. rész - Pár nap múlva jelennek meg nyomtatásban Richard Burton naplói, amelyekből kiderül, hogy a walesi színészt milyen szenvedély fűzte Elizabeth Taylorhoz. Csakhogy nem az ő viharos kapcsolatuk a hosszú, boldog szerelem...
A hét közepén Nicki Minaj, a szivárványhajú rapper kígyót-békát kiabált Mariah Carey-re, miután az énekesnő az American Idol meghallgatásán, élő adásban sértegette őt.
Szerelmes szívtiprók 1. rész - Pár nap múlva jelennek meg nyomtatásban Richard Burton naplói, amelyekből kiderül, hogy a walesi színészt milyen szenvedély fűzte Elizabeth Taylorhoz. Csakhogy nem az ő viharos kapcsolatuk a hosszú, boldog szerelem...
Cheryl Cole önéletrajzi könyvében kiteregeti a szennyest. Az énekesnő kendőzetlenül vall arról, hogy egy nőgyógyászati vizsgálat során jött rá, hogy focista férje megcsalta őt.
Majka fiatalos szókimondó karaktere minden bizonnyal új színt visz a Heti Hetesbe. Nemcsak a rapper várja kíváncsian a vendégszereplést, hanem a humor nagyágyúi is.
Remélem, nem gondolják, hogy mindig szigorú vagyok – üzeni lapunk olvasóinak Máté Kriszta, aki három év után tért vissza a képernyőre, ezúttal az RTL II-n indult Forró nyomon című műsor frontembereként.
Jó néhány millió forinttal megtoldja VV Attila nyereményét az RTL Klub. A ValóVilág győztese a Bors értesülései szerint 30 milliót kér, pedig kevesebb mint 16-ról szól a szerződése.
Az X-Faktor első két sorozatában nem voltak igazán sikeresek Geszti Péter pártfogoltjai. Most azonban úgy tűnik, biztosra mehet a reklámszakember- rapper-szövegíró, ugyanis ő irányítja a fiú énekesek felkészülését. A játékban minden...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.