Demcsák Zsuzsa bátran vállalja magánéleti válságát, nem titkolja, hogy házassága végérvényesen zátonyra futott. Ám amióta bejelentette, hogy elköltözött férjétôl, ebben az ügyben nem szólalt meg. A Mokka műsorvezetője a Frizbi című műsor felvételén elôször mesélt a szakítás részleteirôl, és határozottan kijelentette, nincs visszaút.
– A férjem mellett akartam nőként kiteljesedni, és tőle vártam azt a visszaigazolást, ami előrevitt volna, ami nekem a valódi sikert jelentette volna. Ám ezt nem kaptam meg – mondta Demcsák Zsuzsa, aki azt is elmesélte, másfél éven át mindent megpróbált, hogy megmentse a kapcsolatát.
A kétgyermekes édesanya az interjú alatt mindvégig tisztelettel és higgadtan válaszolt párjával és lezárt házasságukkal kapcsolatban Hajdú Péter kérdéseire. A külső szemlélő számára úgy tűnt, hogy az elmúlt hónapok történéseibe lelkileg is belefáradt. Könnyei elfogytak, minden egyes szavát átgondolta.
Zsuzsa arról is mesélt: úgy költözött el párjától, hogy megvárta, míg nem lesz otthon. – Ezt találtam a legjobb és a legbiztonságosabb megoldásnak mindannyiunk számára. Akkor jöttünk el, amikor nem volt otthon, és utána egy-két dologért még visszamentem a lakásba – tette hozzá Demcsák, aki jelenleg a szüleinél biztonságban és boldogságban érzi magát.
Gyermekeivel, Tamarával és Benedekkel tudatosan él egy szobában, mert nagyon odafigyel rájuk ebben a nehéz időszakban. Ugyanakkor őszintén elmond nekik mindent a szüleik bajos dolgairól az ő nyelvükön. Zsuzsa ereje csodálatra méltó, már a jövőre koncentrál.
– Nézem a lehetőségeket, a lakásokat, a gyerekek már meg is tervezték, hogy milyennek szeretnék látni a szobájukat. Ám leginkább velem együtt akarnak aludni – magyarázta reményteli mosollyal az arcán az immár egyedülálló híres édesanya.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.