A 44 éves popdíva szakított jóval fiatalabb kedvesével, miután a fiatalember félrelépéséről röppentek fel pletykák. Lopez azonban a jelek szerint nem szomorkodik.
Harmincmillió dollárra perelik Evan Rachel Woodot, amiért lemondta szereplését a 10 dolog, amit utálok benned című film folytatásában. A színésznő szerint ez csak szemétkedő nyomásgyakorlás, és valójában a producerek tartoznak neki.
Összezsúfolják az állatokat, futószalagon elletik őket, szopós korban adják el a kölyköket – ők a szaporítók, akik csak pénzforrást látnak a kis kedvencekben. Tornóczky a tyúkszemükre lépett.
Imádja a közönség Szabó Zsófi új frizuráját, és láthatóan a színésznő is jól érzi magát új külsejével. Hosszú hallgatás után dögös fotót osztott meg magáról Facebook-oldalán.
A szíve miatt kellett orvoshoz fordulnia Havas Henriknek, aki túlhajtotta magát. Nem csoda, hogy a kereskedelmi tévéknek újra fityiszt mutatott. Százmilliós szerződést is dobott már vissza.
Házibuli Attilát bilincsbe verve vitték el a rendőrök. A mulatós sztárt ráadásul Romániában kapcsolták le gyorshajtásért, miután 110 kilométerrel túllépte a megengedett sebességhatárt.
Miközben a házaspár közeli ismerősei azt mondják, a színésznő és férje már gyakorlatilag külön élnek, Kidman és Keith Urban turbékolós közös fellépéssel igyekezett eloszlatni a pletykákat.
Ha a színészszakma tanulásáról van szó, Gór Nagy Mária az első nevek között van, aki az eszünkbe jut. Színitanodája mára legendássá vált, sztárok kerültek ki a kezei közül. Harminc éve működik a képzés, Mária pedig boldog, kiegyensúlyozott...
Egyre többen csatlakoznak ahhoz, a mozgalomhoz, amit az Instagram cenzúrája hívott életre. A demonstrálók fedetlen keblekkel tiltakoznak a közösségi oldal szabályzata ellen.
Justin Bieber nem képes fékezni a szavait, és a jelek szerint folyamatosan viccet csinál a fekete emberekből. Alig egy héttel az előző botránya után ismét rasszista felvétel került elő róla.
Mázlija volt Voksán Virágnak, akinek tegnap fényes nappal akarták megfújni az autóját. A DJ rövid időre hagyta el a kocsit, és csak a technikának köszönheti, hogy visszatérve még a helyén találta.
Idén újra motorra ül és elképesztő mutatványokkal ejti ámulatba a 15. Harley-Davidson Open Road Fest közönségét Erdős Csaba többszörös bajnok kaszkadőr.
Kivágott ruhákban lép majd színpadra Iszak Eszti a VIVA Comet idei díjátadó gáláján. A csinos műsorvezetőnő elsőként a Borsnak mutatta meg lehetséges szettjeit, melyeket fiatal magyar tervezők kollekcióiból válogatott össze.
Lovasi András nem köntörfalazott saját életrajzi könyvének bemutatóján. Fennkölt beszéd helyett nyers öniróniával tudatta a rajongókkal, hogy könyvének kiadásakor elsősorban az anyagi javakat vette figyelembe.
Súlyos baleset érte Tátrai Tibort, egy rossz mozdulat következtében kis híján a nyakát szegte. A zenészre alaposan rájár a rúd, hisz évekig küzdött fájó kézízületeivel, amelyeket csak többszöri műtéttel sikerült helyreállítani.
Pálmafa, pók vagy férfi nemi szerv? Bármi legyen is, az Őrült Nők Ketrecének plakátja figyelemfelkeltő. Az alkotók nem titkolják, a félreérthetőségre alapozták Alföldi Róbert új rendezésének hirdetését.
Egykori barátnője talán soha nem gyógyul ki a sokkból, amit a Republic néhai énekesének elvesztése okozott. Brigitta – akivel élete utolsó korszakát töltötte Cipő – még gyászol.
Oltár elé vezetik Terry Blacket. A kétgyermekes előadóművész fejét egy huszonöt éves legény csavarta el, aki a Borsnak elismerte: néha még összejár az exével is. Az igent Hollandiában mondják ki.
Tallós Rita bátran szembeszállt daganatos betegségével és győzött. Aztán a kemoterápiás kezelés után azzal szembesült, hogy nem látják el szerepekkel. A szakmai mellőzés ellen már nem hadakozott. Mivel a színházak nem keresik, orvosoknak...
Sokan megörülnek, ha a színésznő megszabadul néhány ruhadarabtól, ezt lovagolták meg egy előzetesben. Diaz apró bugyiban, fehér görkoriban próbálja elcsábítani partnerét. Nézze meg!
Nyilvánosan védte meg a One Direction füvező tagjait a világ talán leghíresebb tehetségkutatós ítésze. Cowell szerint az a fontos, hogy a srácok nem a sikertől szálltak el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.