Minden pénze rámehet a színésznőnek, hogy kiszállt a sorozatból

pereskedés
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 06. 21:45
Harmincmillió dollárra perelik Evan Rachel Woodot, amiért lemondta szereplését a 10 dolog, amit utálok benned című film folytatásában. A színésznő szerint ez csak szemétkedő nyomásgyakorlás, és valójában a producerek tartoznak neki.
Bors

A 26 éves színésznő aláírta, hogy szerepel az 1999-es sikerfilmhez készülő folytatásban, és háromszázezer dollár előleget is fizettek neki. 2013 januárjában azonban a producerek leállították a forgatást, amihez szerintük joguk volt, ám amikor novemberben folytatni akarták, Evan Rachel Wood nem volt hajlandó visszatérni filmezni.

A producerek szerint ezzel szerződést szegett és kárt okozott, ezért perelték be a hatalmas összegre.

A színésznő jogi képviselőjének álláspontja szerint viszont pont fordítva van, és a producerek sárosak.

„Azért állt le a forgatás, mert a produkciót gyártók kifogytak a pénzből. Evan benne lett volna a novemberi folytatásban, amennyiben a körülmények megváltoznak, valamint kifizetik azt az összeget, amivel tartoznak neki, de mindez nem történt meg” - idézte a Mirror Wood ügyvédjét.     

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.