Molnár Anikó nem szül erre a gonosz világra

Molnár Anikó
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 06. 08:45
Molnár Anikó sokáig vágyott gyerekre és családra, ám végül új elhatározásra jutott: nem akar szülni. Döntését párja is tudomásul vette.
B. M.

Megdöbbentő változáson esett át Molnár Anikó. Egészen idáig minden álma az anyaság, a család volt. Erre minden esélye megvolt, amikor megismerkedett párjával, Norbival. Ám hiába a magánéleti boldogság, Anikó úgy döntött: soha nem szeretne édesanya lenni.

– Talán így lehetne a legjobban megfogalmazni a döntésem okát: állatvédőként úgy látom, hogy annyi gonoszság és annyi rossz ember van ezen a világon, hogy ide nem érdemes gyereket szülni – mondta a Borsnak Molnár Anikó.

Úgy tűnik, valóban elképzelhető, hogy az egykori Nagy Ő, aki a maszkmesteri és kozmetikai pályán találta meg hivatását, gyermekáldás nélkül fogja leélni az életét.

– Harmincnyolc éves vagyok, szeretném megélni az életet, amiben benne van a karrierem, a párkapcsolatom, a magánéletem. Úgy érzem, megerőszakolnám a lelkemet, ha szülnék. A párom is tudja, hogyan gondolkodom a gyermekvállalásról, és elfogadta a döntésemet. Az édesanyám is azt mondta, hogy ha nem érzem úgy, hogy gyerekem legyen, akkor jobb is, ha nem szülök. Mindenki tiszteletben tartja az elhatározásomat – nyilatkozta lapunknak Anikó.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.