Az Omega frontembere szerint a taxitársaság számított a balhéra. Az énekes reméli, hamarosan rendezi a viszonyát a két megvert zenekari tag, Benkő László és Debreczeni Ferenc.
A világ legnagyobb pornóoldalának tulajdonosával, Gattyán Györggyel került üzleti kapcsolatba Szabó Zsófi. Szó sincs szexmunkáról, csupán az arcát adta a vállalkozó divatpalotájának népszerűsítéséhez.
A múlt héten halt meg az első legendás sci-fi sorozat főhőse, Dietmar Schönherr, az Orion űrhajó kapitánya, McLane parancsnok. A filmben a szolgálatához volt hű, a valóságban feleségéhez.
A legnagyobb elismerés hangján szólt zenészkollégáiról a veterán énekes, köztük olyan befolyásos rapperekről, mint Jay-Z ls P. Diddy. Ki hitte volna, hogy nagyra tartja őket.
A Jóban Rosszban habókos Gyöngyijeként sokat várt a boldogságra, ám hirtelen rátalált a szerelem, Emillel már a házasságon is túl van, és a gyerekvállalásra készül. Éppúgy, mint a sorozat Gyöngyije, a magánéletben Vera is sokat várt...
Lelepleződött a Vanity Fair szerkesztőinek kegyes csalása: Vilmos hercegék családi címlapfotóján csak a technika ördöge miatt nem az egyéves György az egyetlen hajas baba.
A zenész-színész Puskás Péter szerint a legfontosabb, hogy életünk párja a legjobb barátunk is legyen egyben. Peti tapasztalatból beszélt, őszintén, férfiszemmel.
Mindenkinek van valahol a világon egy hasonmása – képzelik némelyek, mások megszállottan keresik is a párjukat. A hírességeknek egy lépést sem kell tenniük, hogy megtalálják a tükörképüket, megteszik helyettük a rajongóik. A legrosszabbul...
A hazai művészek között kevés nála megosztóbb személyiség van. Nem érdekli mások véleménye, a magyarországi karrierje és azon dolgozik, hogy minél hamarabb külföldre költözhessen. Szerinte két év alatt bárki világhírű lehet, és...
Olyannyira megromlott a kapcsolata a menyével, hogy az unokáját sem láthatja. A Bors interjúja alatt többször sírva fakadt a megtört Kossuth-díjas színésznő. Az ad neki némi nyugalmat, hogy harminchét év után újra filmszerepet kapott.
Energiája kifogyhatatlan, állandóan pörög, intézkedik. Sikeres művész, de a csillogás helyett jobban becsüli a természet adta csodákat. Papadimitriu Athina közel két évtizede intett búcsút a fővárosnak, s költözött a festő szépségű...
A csinos időjós a TV2 képernyőjén mindig makulátlanul elegáns, szexi és nőies darabokat visel, míg a magánéletben inkább a kényelmes darabokra szavaz. Alkatán pedig nem látszik, hogy imádja a jó ízű falatokat.
Rasszista szerkesztőnőt emleget Gáspár Győző, aki vizsgálatot is követel az ügyében. A showman nyílt levéllel támad, amit az alábbiakban változtatás nélkül közlünk.
Palvin Barbara és Miley Cyrus együtt mulatta át az éjszakát. A leghíresebb nemzetközileg elismert magyar modellünk és a mostanában züllött életéről elhíresült amerikai énekesnő a Herkules című film premierjét követően csaptak egy görbe estét.
Ha hallották már Morgan Freeman-t szinkronizálatlanul, akkor talán egyetértenek velünk abban, hogy övé az univerzum egyik legszebb és legkülönlegesebb férfi hangja. Kivéve persze akkor, ha héliumot szív.
Akcióhősként tér vissza a mozivászonra Stohl András, aki biztos kézzel zúdít majd golyózáport a jófiúkra. A színész örül, hogy a rossz oldalon állhat, szerinte ez a hálásabb feladat.
A Forma 1-es csapatfőnök, Christian Horner a barátnőjét is elhozta Budapestre, aki történetesen nem más, mint Geri Halliwell. Együtt pózoltak a Bazilika előtt, és a Hungaroringen is.
Milliárdos vagyonából Klapka György és újdonsült felesége akár egy egyéves világkörüli utazáson is tölthette volna a mézesheteit, de végül beérték egy siófoki szálloda szolgáltatásaival.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.