Ismét néhány eszméletlenül dögös fotóval kavarta fel az állóvizet Margarida Corceiro, avagy Magui. A gyönyörű portugál modell korábban a regnáló Forma-1-es világbajnok, Lando Norris barátnője volt. A pár egy szakítást követően talált ismét egymásra, így együtt ünnepelték azt is, amikor tavaly év végén a brit pilóta vehette át a világbajnoki trófeát. A boldogság azonban nem tartott örökké, és idén februárban véget vetettek a kapcsolatuknak.

Szakítás ide vagy oda, egy biztos: Magui továbbra is elbűvölően fest, a különböző fotózásokon készült képeket pedig előszeretettel teszi közzé az Instagram-oldalán is, sokak nagy örömére. A szexi modell ugyanis nem egy szégyellős alkat, így a tartalmai közt igen gyakoriak a fehérneműs, vagy éppen bikinis felvételek. Nem volt egy másként a napokban sem, amikor Magui néhány olyan képpel jelentkezett, amelyeken testszínű bikiniben feküdt ki a homokos tengerpartra.
Az egyébként, hogy miként áll egymással Lando Norris és egykori kedvese, egyelőre kérdéses. A McLaren pilótája korábban a versenyzőtársa, Carlos Sainz kérdésére – amolyan mellékesen –, árulta el, jelenleg szingli, azóta viszont ismét együtt látták a párt, a Sporting-Arsenal (0-1) Bajnokok Ligája-negyeddöntőjén, a lelátón, mialatt a jelek szerint igencsak jól érezték magukat egymás társaságában. Így tehát jelenleg még bizonytalan, vajon ismét összejött-e a brit pilóta és portugál modell, vagy csak mint barátok vettek részt az eseményen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.