Volt, aki hagyomány szerint rémisztőre vette a figurát, mások az erotikus (és minimál) szerkóra esküdtek a múlt éjjel. Heidi Klum pedig totálisan rovarrá vált. Így buliztak a hazai és külföldi celebek.
Úgy tűnik, a csípőnadrágok és tangák együttesének kora soha nem fog lejárni, ahogy az sem, hogy az apró bugyi gátlástalanul kicsússzon a farmerből. Most ezt a divatbakit Jennifer Garnernek sikerült elkövetnie.
A popdíva egy nehéz körülmények között élő gyerekek megsegítésére rendezett gálán jelent meg elképesztő szerelésben. Madonna ruhája jobban illett volna egy halloweeni buliba, mint a vörös szőnyeges eseményre.
Tóth Enikő színésznő nem sanyargatja a testét diétákkal, azt és akkor eszik, mikor a szervezete megkívánja. Imád öltözködni, gardróbjában a fehér és a fekete ruhák vannak többségben, és nem tagadja, hamar rabul ejtik a kiegészítők.
Egyszemélyes anyavállalkozásként nagyon nehéz helytállni a mindennapok körforgásában. Még segítséggel is leginkább egy bravúros cirkuszi mutatványhoz hasonlít egy-egy hátunk mögött tudott huszonnégy óra. Az év eleje óta Czippán Anett...
Ugyan csak 2-án este ad koncertet, mégis pár órával ezelőtt már landolt is az énekes gépe a Liszt Ferenc Repülőtéren. Talán szétnézne egy picit a sztár a teltházas buli előtt?
Robert Pattinson ugyan csak rövid ideje randevúzik az FKA twigs művésznevű brit énekesnővel, de már most nagyon komolyak a szándékai a hölggyel. Olyannyira, hogy régóta dédelgetett tervét, azt, hogy Londonba költözzenek, meg-sürgette.
Megjelent Jennifer Lopez Igaz szerelem című könyve, amelyben megdöbbentő részletességgel beszél három sikertelen házasságáról és arról, milyen mélypontokat élt át kapcsolataiban.
Már szeptember óta rebesgetik, hogy Justin Timberlake és felesége, Jessica Biel hamarosan szülők lesznek. Most egy közeli barátjuk megerősítette a hírt, bár a páros egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.
Sokan irigykedve, mások kételkedve nézik estéről estére a Celeb vagyok, ments ki innen! adásait. Vannak, akik a nélkülözést és az állandó esőzést is vállalnák, csak hogy eljussanak Afrikába, mások viszont biztosra veszik, hogy a műsor...
Hiába a két évtizedes rádiós rutin és műsorvezetői tapasztalat, Bochkor Gábornak még most is lehet élő adásban meglepetést szerezni. Ráadásul nem másnak sikerült ez, mint kislányának, Bochkor Nórinak.
Gázálarc, zöldre festett fej, tükörmaszk és sárga szörnyecske – megosztónak és egyben rendkívül titokzatosnak tartják az X-Faktorban feltűnt szegedi Tha Shudras zenekart, akiknek arcát a mai napig nem ismerik a nézők.
Izzott a levegő Jakab-Péter Izabella és Istenes Bence közt. A szingli fiatalokat testbeszédük árulta el az élő adásban. A kölcsönös szimpátiáról a műsorvezetőt és az ifjú tehetséget is megkérdeztük.
Életfogytiglant kapott az a két férfi, akik egy nyolcfős rablóbanda tagjaként többek közt Dopeman nagypapájának az életét is kioltotta. A rapper elégedetlen a bíróság döntésével.
Párjaként mutat be egy huszonéves fiút Pártos Csilla, akinek válása Pécsi Ildikó fiától jelenleg is zajlik. A táncosnő azonban úgy tűnik, egy nála jó néhány évvel fiatalabb srác vállán sírja ki bánatát.
Szerződést szeghetett azzal, hogy a tévében vetkőzött Bódi Sylvi. Miközben a dzsungelben pucéran fürdőzött, itthon a Playboyt úgy kínálták, hogy az olvasók utoljára láthatják ruhátlanul.
Az énekes és felesége, Ayda pár nappal ezelőtt adott életet a csöppségnek, ám a pici eddig még nem kapott nevet. Egy frissen posztolt videó óta azonban tudjuk, hogy szólíthatjuk a jövevényt.
Nem használ textilpelenkát, sőt kifejezetten örül, hogy a fejlődésnek hála lemondhat róla Ördög Nóra. A kétgyermekes műsorvezető blogján ír arról, milyen is volt a kismamalét, amikor még ő volt annyi idős, mint most Mici és Vencel.
Meg kellett küzdeni démonaival Robert De Nirónak. Könyv jelent meg a napokban a színész életéről, elképesztő részletekkel. Kiderül, De Niro mennyire durván bánt a nőkkel, majd hogyan próbálta őket hallgatásra bírni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.