A nemrégiben megjelent Michael című életrajzi film kizárólag az énekes karrierjére koncentrál, a személyesebb dolgokkal azonban egyáltalán nem foglalkozik. Pedig a pop királyának magánélete legalább annyira rejtélyes volt, mint a színpadi zsenialitása. A legenda kétszer nősült meg: első felesége Lisa Marie Presley, második pedig Debbie Rowe volt. Mindkét házasságát titkok és rejtélyek övezték. Íme minden, amit tudni lehet Michael Jackson szerelmi életéről.

Fiatalabb éveiben az énekesnek több színésznővel – Brooke Shields és Tatum O'neal – is volt romantikus kapcsolata, visszautasította Madonnát, közben pedig még 35 évesen is szűz volt. De a legnagyobb meglepetést mégsem ezek okozták, hanem az, hogy 1994-ben minden előzmény nélkül egy titkos szertartás keretén belül feleségül vette Elvis Presley lányát, Lisa Marie Presley-t. Az esküvőre pedig egy évvel azután került sor, hogy az énekest először megvádolták kiskorúakkal való nemi visszaéléssel. Michael Jackson és Lisa Marie Presley mindössze két évig voltak csak házasok. Ezt követően az énekes Debbie Rowe-t vette feleségül, akitől két gyermeke is született, Prince és Paris, majd négy évvel később, 2000-ben tőle is elvált. Az énekesnek ezután még béranyán keresztül született egy fia, Bigi. De vajon miről is szóltak ezek a kapcsolatok?

Michael Jackson első felesége Lisa Marie Presley volt, aki nem mellesleg Elvis Presley lánya. Kapcsolatuk már önmagában is szenzációnak számított, hiszen házasságukkal két legendás zenei dinasztia találkozott. És bár a két híresség már gyerekkoruktól kezdve ismerték egymást, a romantikus kapcsolatuk csak évekkel később, a '90-es évek elején kezdődött. 1994-ben, mindössze húsz nappal azután, hogy Lisa Marie Presley elvált Danny Keough-tól, titokban a Dominikai Köztársaságban összeházasodott a poplegendával. A kapcsolat már a kezdetektől hatalmas médiafigyelmet kapott, különösen Michael Jackson jogi problémái miatt, amik 1993-ban kezdődtek. Lisa Marie Presley azonban nem foglalkozott ezekkel, ő mindvégig hitt az énekes ártatlanságban. És bár voltak ikonikus pillanataik – például a híres csókjuk az 1994-es MTV-díjátadón –, a kapcsolatuk végül gyorsan megromlott. 1996-ban Lisa Marie Presley beadta a válókeresetet kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva. Az érdekesség pedig az, hogy a válás után sem szakadt meg teljesen a kapcsolatuk: még évekig újra és újra találkozgattak. Michael Jackson halála után pedig Lisa Marie Presley őszintén beszélt volt férjéről.
Csodálatos ember volt, és szerencsés vagyok, hogy ilyen közel kerülhettem hozzá, és hogy együtt élhettük át azokat a sok élményt és évet.

Michael Jackson második felesége Debbie Rowe volt, akivel teljesen más jellegű kapcsolatot ápolt. Rowe egy bőrgyógyászati rendelőben dolgozott asszisztensként, ahol az énekes kezelésekre járt. A kapcsolatuk alapja azonban nem a klasszikus romantikus történet volt. Az asszisztens felajánlotta, hogy segít Michael Jacksonnak gyermeket vállalni, mivel az énekes attól tartott, hogy sosem lehet apa. Majd 1996-ban össze is házasodtak Ausztráliában, és ezt követően két gyermekük született: Prince és Paris. A házasságuk azonban inkább egy praktikus megállapodásnak tűnt, mint hagyományos kapcsolatnak. A pár végül négy év után, 2000-ben elvált, és Michael Jackson kapta meg a gyerekek felügyeleti jogát. Debbie Rowe később azt is elismerte, hogy soha nem töltött be klasszikus anyai szerepet a gyerekeik életében.
Az, hogy megszülsz egy gyereket, vagy teherbe ejtesz valakit, még nem jelenti azt, hogy automatikusan anya vagy apa leszel. A gyerekeim nem hívnak anyának, mert nem akarom, hogy így tegyenek.
Rowe ezek után visszavonult a nyilvánosságtól, és csak évekkel később kezdett újra kapcsolatot építeni lányával, Paris Jacksonnal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.