Az RTL Klub sztárja édesanyjával kettesben él a házban, amelyben született, és bízik benne: harmincéves koráig megérkezik életébe a királyfi fehér lovon.
Mindössze egy ál hercegi pár tette tiszteletét a londoni St. Mary Kórház Lindo szárnya előtt, pedig a fogadóirodák szombatra jövendölték a második gyerek érkezését.
D. Tóth Kriszta, Hajós András, Till Attila, Király Viktor is támogatja a Nagy Civil Futás nevű rendezvényt, mely vasárnap lesz Szentendrén, a Skanzen területén.
Larion Zoé egyik kedvenc szuperhősét, az X-Men-filmek legszexibb figuráját, Mystique-et keltette életre Faragó Suu Zsuzsanna maszk- és sminkmester, Pál Gergely testfestő és Morvai Tamás fotóművész segítségével.
A fiú részletesen elmesélte, milyen volt a romantikus együttlét Adrival a függöny mögött, majd az ágyban. Bence pedig azon agonizál, hányszor döntse még meg Tinát.
A TV2 korábbi műsoraiból ismert újságíró „a magyaroknak akart bizonyítani”, ezért sokszor kényszerült arra, hogy ne az igazat mondja bizonyos embereknek.
Értem én, hogy Karcsi mondatai szenzációt jelentenek a sajtó számára, de nyilván azt nem gondolja senki, hogy ez számomra is újdonság - mondta a Borsnak.
Stohl Andrást és szerzőtársát, Szalai Vivient ötmillióra perelte be a Budapest Fegyház és Börtön Zrt., ám a bíróság szerint csak bocsánatkéréssel tartoznak.
Egyik napról a másikra kirúgták az összes fodrászt, sminkest és stylistot a TV2-től, ami nagyon nem tetszik több képernyősnek. Ezért petíciót írtak a csatorna tulajdonosának.
Pikáns helyzetet hozott az élet (egész pontosan a vicces kedvű szerkesztők): reggel Berki Krisztián a szerelemről faggatta Cserpes Laura volt férjét. Fekete Dávid feszengett, Berki Krisztián düllesztett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.