Film készült Amy Winehouse-ról, amit július 9-től vetítenek a magyar mozikban. Az énekesnő első menedzserével, Nick Shymanskyval a The Guardian készített interjút.
Meztelen testére írta szerelmesverseit Nagy Krisztina, vagyis Tereskova. Az ezekről készült festményekből kiállítás nyílik. Korábban Orbánt is megfestette.
Három éve műtötték vastagbélrákkal az ország Tanár urát, aki az operáció után önként távozott a kórházból. Nem csak az életmódja, az alvási szokásai is megváltoztak azóta. Feleségétől negyven év házasság után külön szobába költözött.
Harmincöt éve házas Balázs Klári és Korda György, akik hajlott koruk ellenére is őszintén beszélnek a szexről, és arról, most mi a helyzet velük ezen a téren. Gyuri bácsi teljes értékű férfinek érzi magát, Klárika pedig a nagybetűs Nő számára.
Hosszú hányattatott évek után végre megint jól érzi magát és jó helyre került Som Lajos. A legendás gitáros egy átmeneti otthonba költözött, ahol dalokat ír új zenekara lemezére.
Muri Enikő és Szente Károly már trenírozzák magukat a házasságra. Az egybekelést jövő nyárra tervezik, de az előnászutat már megtartották.
Milyen fürdőruhát viseljek? – sok nő dilemmája ez. A Bors Extra Nyári magazinjában Molnár Anikó a molett hölgyeknek mutatja be a strandon bevethető kegyes csalásokat.
Tovább javult Kara Tünde állapota: felébredt, és már túl van az altatás mellékhatásain, képes kommunikálni, ráadásul elismerésben is részesült színészi teljesítményéért.
Sikeremberekkel zsúfolja tele új lemezét Geszti Péter. Ezúttal olyan előadókkal rappeli el a dalait, akik a mai könnyűzene csillagai, és akik egyenként is sok ezer nézőt vonzanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.