Titokban érkezett haza Palik László

Marsi Anikó
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 25. 08:40
A korábbi Forma 1-es riporter két fiával, Vilmossal és Vincével, de felesége, Marsi Anikó nélkül jött Magyarországra. Ahogy azt a Bors korábban megírta, a család Mallorcán telepedett le.
Bors

– Mallorcáról jöttünk haza a párommal, s ugyanarra a repülőre foglaltunk jegyet, mint Palikék. A felesége viszont nem volt velük – idézi a Blikk olvasó-riporterét, aki képet is készített a Hungaroring korábbi igazgatójáról és gyermekeiről a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

– Alaposan meglepődtem, amikor megpillantottam őket. Budapesten egy hölgy várt rájuk, szerintem László nagylánya volt, mindenesetre a gyerekek, amikor megpillantották, azonnal a nyakába ugrottak.

Ahogy arról a Bors először beszámolt, Palik László és családja egy spanyolországi szigeten, Palma de Mallorcán kezdett új életet, de a családfő rendszeresen hazajár üzleti ügyei miatt.

– Egy helyen sportolnak a gyerekeink, így sűrűn találkozom velük. Teljesen hétköznapi család benyomását keltik, mindig közvetlenek – mesélte a Blikknek egyik informátora.

– Ha csak teheti, Laci és Anikó együtt viszi a srácokat óvodába, iskolába. Egymás között mindig magyarul beszélnek, de a fiúk spanyolul és angolul is folyékonyan tudnak, ahogy Anikót is hallottam már mindkét nyelven társalogni.

A Palik-házaspár 2011-ben vonult vissza a nyilvánosságtól, de az azt követő két évben siófoki házuk kertjében többször lefotózták őket az újságírók.  A hírek először arról szóltak, hogy Ausztráliába költöztek, majd tavaly előkerült a házaspár egyik „üzletfele”, aki szerint Palikék Argentínában élik mindennapjaikat. Most viszont biztosnak látszik, hogy bár kereket oldottak, nem is mentek olyan messzire Magyarországtól.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.