Megszólal a látó asszony: megfenyegetett Bálint Toncsi

rontás
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 24. 05:20
Pont kerülhet egy kínos ügy végére: a Bors megtalálta azt a látót, akit Bálint Antónia többször is megkeresett. Toncsi továbbra is tagad.
GYLF

„Ebből az egészből semmi nem igaz: nem járok jósokhoz, nem járok látókhoz, én az effajta okkult tudományokban, ha lehet ezeket azoknak nevezni, egyáltalán nem hiszek!” – mondta a TV2 Mokka című műsorában minap Bálint Antónia. Olyan hírek keltek szárnyra róla, hogy volt párja, Hajdú Péter családjára kért rontást.

És itt a fordulat! A Bors megtalálta azt a látót, akitől Bálint Antónia többször is segítséget kért az elmúlt hónapokban. A hölgy szerint a Mokka-beszélgetést követően Toncsi üzent neki.

– Ahonnan lehetett, már letiltottam korábban, így egy barátnőmön keresztül fenyegetett meg, arra utalt, hallgassak, mint a sír. Ezt azonban már nem tűrhetem – kezdte a vonal túlsó végén a látó, aki egyelőre nem akarja felfedni magát. – Ha a jövőben sem hagy nyugton, névvel is kiállok a nyilvánosság elé – mondta a nő, akiben gyerekkorában tudatosultak különleges képességei.

Szerelmi kötés és rontás

Bő egy hete Sarka Kata állt a nyilvánosság elé, és azt állította, hogy Antónia fekete mágiával akar ártani a családjának. Az egykori szépségkirálynőt nem először érte ez a vád. Éppen a Bors írta meg áprilisban, hogy egy bírósági jegyzőkönyvbe is bekerült: Toncsi boszorkányos módszerekhez fordult és szerelmi kötést kért azért, hogy visszaszerezze kislányának édesapját.

– Sosem hirdettem magam, ismerősök útján találnak meg, még politikusok is szép számmal keresnek. Pénzt sosem fogadtam el, pedig már milliomos lehetnék – magyarázta. – Antónia alig egy éve keresett meg, majd többször beszéltünk telefonon. Azt szerette volna tudni, teljesülnek-e azok a dolgok, amelyekre egy férfi mágust kért meg. Aztán küldött egy képet egy nőről, és vele kapcsolatban kellett „megnéznem”, teljesülnek-e majd a kért dolgai. De nem voltam hajlandó rá. Utólag csak azt láttam, hogy nem lesz semmi baj. Az meg csak néhány hónapja derült ki számomra, hogy a fényképen Hajdú Péter édesanyja látható. Gondolom, nem akarta, hogy a kép alapján egyből rájöjjek, kik a haragjának céltáblái.

A látó azt mondja, bizonyítani tudja az összes állítását. Megkerestük Bálint Antóniát is, aki először alaposan kikelt magából, majd higgadtan csak annyit közölt: – Nem jártam látónál, sem jósnál, és nem kerestem senkit ilyen ügyben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.