19. oldal - Bezzeganya

Az öcsém végül hétfő délutánig maradt nálunk. Addigra többé-kevésbé kikúráltam a már jól bevált Algopyrin – C vitamin – forró tea kombóval, hogy legalább nagyjából egészségesen tudjam feltenni a Budapestre tartó buszra.

A héten őszi szünet volt a bölcsiben, úgyhogy a napjaink a korábban megszokottak szerint zajlottak.

A szülés lehet nagyon örömteli élmény, amire egész életünk meghatározó eseményeként gondolunk. Akkor is, ha esetleg nem volt komplikációmentes, vagy emlékszünk a fájdalommal teli szakaszra is. De rengetegen élik meg traumatikus élménynek - aminek számos testi és lelki oka lehet.

Ha van gyereked, ráadásul többnyire dolgozol is, akkor megvan az élmény, hogy hetekig, hónapokig, évekig nem alszol eleget.  Minden kutatás és minden régi dokumentum, ami kínzáshoz kapcsolódik, szépen tisztán kimondja, miféle hatása van ennek hosszú távon, mégsem javul a helyzet, inkább mintha romlana. Régebben legalább a gyerekeket egyfajta ritmus szerint parancsolták régen ágyba, már amikor beértek abba a korba, hogy felfogtak efféle parancsokat – mert addig a többség nem hagyta a szüleit aludni. De már 2012-ben azt jelezték, hogy a gyerekek is egyre később alszanak el – ez a streamingcsatornák és okostelefonok megjelenésével aztán berobbant mindenhol.

Előbb-utóbb szinte minden szülő életében eljön az a pillanat, amikor a gyerek könnyes bociszemmel nekiáll könyörögni egy kisállatért. Márpedig ebbe a házba nem jön állat! Vagy mégis? Ha még nincs meg a teljes elhatározás, és még billegsz, írtam néhány érvet a gyermek és a kisállattartás pozitívumairól, és hogy hogyan érdemes állatot választani.

Na jó,  feladom, hogy mára valami Értelmes És Fontos Dolgot alkossak, amit még jól el is olvastok.

Lassan letelik a Mindenszentek körüli időszak, lassan csúszunk bele a karácsony előtti időszakba. De még az előbbihez: arról már beszéltünk többször, ki mit kezd vagy nem kezd a kinőtt babaruhákkal, játékokkal. Arról viszont itt még egyszer sem, hogy ki mit kezd azzal, amikor örököl – nem vagyont, pénzt, ingatlant, hanem egy csomó személyes cuccot, adott esetben valaki nagyon közel állótól is. Mi lesz ezekből? Személyes múzeum, praktikus folytatás, adomány rászorulóknak, konténer az utca végén?

Úgy tűnik, hogy a héten ténylegesen megérkezett a hideg idő. Na, annyira nem hideg, mint ami október utolsó napjaiban és november elején normális lenne, de legalább már nincsenek huszonfokok napközben. Az is valami. Bár azért én még nagyon reménykedem, hogy ezen a télen végre lesz megint tisztességes mennyiségű hó, hiába nem láttunk már évek óta.

Hétfőn munkaszüneti nap volt, úgyhogy a férjem nem dolgozott, a lányom pedig nem ment bölcsibe.

Bár nem szeretnénk a szüléstörténetek vasárnapját végképp átalakítani, most egy külföldi szüléstörténet helyett néhány olyan rítust, népszokást gyűjtöttem össze, amelyeket szülés után (pár nappal-héttel) gyakorol a család, a rokonság vagy a helyi közösség. Van közte "babona" és szimbolikus cselekedet éppúgy, mint a segítséget, összetartást, támogatást jelentő gyakorlatias hagyomány. A magyar "komatál" vagy a keresztelőhöz, névadáshoz kapcsolódó szokások általában ismertek, de kevésbé tudjuk, mit szoktak tenni ilyentájban a jorubáknál, a malájoknál vagy a braziloknál. Lássuk! (És ha valaki élt valamelyik országban, és kijavítani-kiegészíteni szeretné az erre vonatkozó részt, hajrá!)

Tavalyról maradt egy adósságom: amikor befejeztem a felvételizésről szóló sorozatomat (itt, itt és itt találjátok a tavalyi posztokat), említettük, hogy mi van a sajátos nevelési igényű gyerekekkel: ide tartoznak a diszlexiások, az ADHD-sek, az aspergeresek, az autizmus spektrumon élők, az érzékszervi problémákkal (látássérült, hallássérült gyerekek), a mozgássérültek, a figyelemzavarossággal diagnosztizáltak, a beszédproblémákkal küzdők.  Bár ígértem, nem igazán tudtam utánajárni akkor a témának, pedig fontos, és kevés az infó.

Ismét a fedélzeten, pár napig nem voltam jelen, és kivételesen nem az ilyenkor szokásos temető-rokonlátogatás miatt. Most viszont itthon, és elgondolkodtam: ez az első év, amikor nem veszek részt közvetlenül szülőként az úgynevezett állami közoktatásban. De emlékszem ezekre az évekre, és felteszem a kérdést: kinek a gyereke kapott házi feladatot?

Netfüggő, telefonfüggő – gyakran használt kifejezések ezek, valójában azonban nem létezik ilyen betegség. A szakemberek inkább problémás internethasználatnak nevezik azt a jelenséget, amikor valaki képtelen meglenni az online világ nélkül. A Mindennapi Pszichológia Magazin új számában dr. Tárnok Zsanett klinikai szakpszichológus ad választ arra, hogy mi számít „normális” nethasználatnak, és melyik az a pont, amikor a szülőnek már érdemes közbelépnie.

„Jobbra át balra át én masírozok legelől temetjük a nagymamát.”

Ez a hetünk sem volt éppen egy fáklyásmenet, de azért legalább egy pozitívumot tudok kapásból említeni. Már csak három kiló plusz van rajtam és a héten először végre sikerült felvennem a terhességek közötti (és előtti) nadrágjaimat.

Ez a hét szerintem az átlagnál is "eseménytelenebb" volt, úgyhogy előre is elnézést, ha bejegyzés rövid és unalmas lesz. :)

Most vasárnap - lassan megszokottá válik ez is - az ausztrál Tammy történetét osztjuk meg, akinek tulajdonképpen sima szülése volt, csak túlhordás miatt indítani kellett.

Nyakunkon a november. A magyar kultúrában ilyenkor veszi kezdetét a mécsesek gyújtása, a temetőlátogatás, emlékezés, befeléfordulás.

Háborús helyzet, egymást érik a behívók és toborzók. A fiatal, népszerű, sokakra hatással lévő tollforgató újszülött kisfiát tolja az utcán felesége társaságában, míg egy „ismeretlen jóakaró” páros le nem szólítja. A férfi két méltató mondat után nekiesik hősünknek: és maga miért nincs a fronton? Csak mert gyereke van….Akkor maga KATONASZÖKEVÉNY? És így mondja másoknak, hogy mit kéne tenni a hazáért???? A párbeszéd hamar szóváltássá fajul, a két nő dermedten áll, majd a vádaskodó férfi asszonya igyekszik először csitítani párját, aztán elrángatni, majd visszaszaladva megsemmisülten kér bocsánatot a férje háta mögött. A legdrágább kincsében – hazaszeretetében – megvádolt fiatal férfi először érvel, aztán felcsattan, aztán magába hull – nem jól csinálom? Sose csinálom jól? Ha verset írok, az a baj? Ha harcolnék az a baj? Ha hazajövök a kisfiam születésére, az a baj?  Nem jó semmi, amíg nem leszek hősi halott valami csatatéren? Talán akkor értékelik majd azt is, amit írtam.? A fiatalasszony szomorúan áll mellette, érzi, itt jó választás nincs, mindenkinek nem lehet megfelelni. A néző pedig felismeri a ma is gyakori helyzetet: ha ismert emberré válsz  és elérsz valamit, mindig lesznek önjelölt bölcsek, akik egyszerűen nyuszikának néznek sapkában és anélkül, akik beleszólnának az életedbe azon a jogon, hogy már olvastak valamit tőled.

A sok nevelési vagy pszichológiai téma után kísérletezzünk egy meglehetősen gyakorlatias üggyel. Majdnem leírtam, hogy evezzünk földhözragadtabb vizekre, de ez annyira hülyén hangzik még tőlem is, hogy maradjunk a lényegnél: mit kezdtél azzal, hogy a gyerek mióta megszületett, minden tele van folttal, pecséttel, pacnival?

Fiam idén felvételizik középiskolába, ennek okán jelentkeztem egy felvételis FB-csoportba, hogy még több helyről tájékozódjak a témában. Döbbenten olvasom a rengeteg stresszes szülő aggódó bejegyzéseit, s most úgy érzem, valaki fordítva ül a lovon. Lehet, én vagyok az? Segítsetek!

Eseménydús hetünk volt, sok minden történt a kis családunkkal, ezért van egy olyan érzésem, hogy ez egy hosszú iromány lesz. Főzzetek egy kávét, mielőtt tovább olvastok!

Egyre nehezebben viselem a várandósságot.

A múlt heti poszt, amely egy ambuláns szülést mutatott be, nagy népszerűségnek örvendett itt és a Facabook-oldalon is. Kivételes mennyiségű hozzászólás született, amiből ha teljes szüléstörténetet nem is lehet ideírni, de olyan összefoglalót igen, amely megmutatja: itthon ugyan „egzotikus” dolog a rövid időn belüli hazaadás (amikor akár néhány óra múlva vége a kórházi tartozkodásnak), de máshol megszokott – még császármetszés után is, ha nincs komplikáció. Így biztosított a kórházi támogatás a szülés idejére, de utána már az otthoni környezetben cseperedik a baba az első naptól kezdve.

A mai poszt viszonylag rövid, ezzel is ösztönözve mindenkit a tartalmában megfogalmazott ajánlás betartására. Érdekes módon a Pénzcentrum nevű portálon jelent meg a cikk, amely a szabad térben való tartózkodásra (azon belül is a „vad” tájban történő kalandozásra) biztat, több érvet is felsorakoztatva amellett, miért leszünk egészségesebbek, ha bizonyos időt RENDSZERESEN, gyerekkorunktól kezdve a szabadban töltünk, akármilyen idő is van éppen, és akármilyen évszak.

"A Pál utcai fiúk, a Grund és Nemecsek Ernő története sokat jelent mindenkinek. Nem csak Magyarországon, de a világ sok országában. Az összefogásról, az egymásra figyelésről és az elfogadásról legalább annyira szól, mint a támogatás fontosságáról. Mindezt csupa nagybetűvel, ahogy NEMECSEK ERNŐ nevét mindig írni kellett volna. Ezek az értékek a mi programunkban is nagyon fontosak, hiszen amikor egy szervezetnek gyerekvédelmi útmutatót fejlesztünk, akkor abban segítünk, hogy egy olyan közösség jöhessen létre – ha úgy tetszik, egy olyan Grund – ahol mindenki jól van, biztonságban, és a legjobbat hozhatja ki magából. A NEMECSEK Program abban segít, hogy a gyerekekkel foglalkozó közösségek – iskolák, óvodák, sportegyesületek és egyéb szervezetek – megtalálják a saját válaszaikat a biztonságos együttműködésre és létrehozzák saját gyerekvédelmi útmutatójukat. "- írja legújabb kezdeményezéséről a Hintalovon Alapítvány, akik programot az Európa Tanács nemzetközi ajánlása és az elmúlt évek hazai tapasztalatai alapján állították össze. 2019 óta pedig tagjai  a világ legnagyobb, gyerekvédelmi útmutatókkal foglalkozó nemzetközi ernyőszervezetének, a Keeping Children Safe-nek is

Pár hete ugye volt itt némi vita azon, hogy „én csak jót akarok neked, de baromira megsértődöm, ha nem akarod azt csinálni, amit javasolok”.  Ha valaki gyereket szül, előbb-utóbb bele fog ebbe szaladni, idegentől és családtagtól egyaránt.  És ha nem vigyáz, egy idő után úgy jár egyszemélyben, mint ama bizonyos molnár, a fia, meg a szamár.

A híresklasszikusoknak akkora szobrot állítunk néha, hogy csak ritkán látszik ki mögüle az ember.

Két napja, 15-én volt 13 éves a Bezzeganya. Tünde épp járt valahol, nem szólt, én meg elég csehül állok dátumokkal, a születésnapokat is időnként egy-két nappal előtte meg mögötte jegyzem meg, még szép, hogy ma (amikor ezt írom, mire kiteszem, három nap lesz már a különbség) egyáltalán eszembe jutott.