17. oldal - Bezzeganya

Fél éven keresztül próbálkoztunk, és reménykedtünk, hogy minél hamarabb összejön az első baba. Tudom, fél év nem sok, de mi már nagyon türelmetlenek voltunk, és azon idegeskedtünk, hogy vajon másnak hogyan sikerül egyből, velünk meg biztos valami baj van. Aztán egy tavaszi reggelen a menstruációm kezdetének napján kíváncsiságból csináltam egy tesztet, és azonnal két csík jelent meg rajta. Mondanom sem kell, hogy hatalmas volt az öröm és fel sem tudtuk hirtelen fogni, hogy az életünk egyik pillanatról a másikra megváltozott. Igen ám, de akkor még fogalmunk sem volt róla, hogy nem úgy, ahogy gondoltuk.

Az előrejelzések szerint – hogy már jó előre nyomasztó legyen, jöttek a számok – 2024-ben az iskolakezdéshez szükséges eszközök ára jelentősen, 25-30%-kal emelkedett az előző évhez képest. Számos családmodellel számolgatva az árak tekintetében nagy különbség fedezhetőek fel. Egy kétgyermekes családban, ahol mindkét gyermek alsó tagozatos, fejenként alsóhangon 15 ezer forinttal számolhatunk, ez azonban nem tartalmazza az iskolatáska és a tolltartó költségét, amelyek jó minőségben brutálisan drágák. Az iskolatáska egyedül megközelítőleg 20-40 ezer forintba kerülhet, így a végösszeg gyerekenként könnyen elérheti az 55-90 ezer forintot.

Ez a hét kicsit mozgalmasabbra sikeredett, mint azt előre terveztem, és nem feltétlenül a jó értelemben. Mondhatni, minden volt itt, mint a búcsúban: egy kis dráma, egy kis nevetés, és persze egy kis aggodalom, mert nem is én lennék, ha nem aggódnék valamin...

Nem tudom, ki emlékszik arra, amikor augusztus huszadika táján, általában pár nappal utána, egy kiadós zivatar után elbúcsúzhattunk egy évre a kánikulától, és vagy kiábrándító esőben, vagy langyos-ősziesedő napsütésben készülhettünk óvodai-iskolai szezonra. Hát most nem. Strandra fel, a naptárat igazítják inkább a helyzethez.

Kész a rendelet, szeptembertől bizonyos tárgyakat az iskolán kívül kell hagynia a csemetének

Minden szülő számára fontos, hogy a gyereke megtanulja, hogy a hazugság rossz dolog. De vajon valóban hazugságnak tekinthetjük, ha egy kisgyerek azt állítja, hogy nem ő ette meg az asztalon hagyott csokit, miközben tudjuk, hogy ő volt az? Ha nem, akkor minek nevezzük? És miért csinálják ezt a gyerekek? Mit tehetünk ellene? Ezekre a kérdésekre empatikus és szelíd válaszokat kerestünk.  A Nurtured first szakértője, Jessica VanderWier Instagram-bejegyzésében péládul így fogalmaz:

A kórház neve:

A kép illusztráció.

A bolt bejáratánál kb. másfél méteres csontvázjelmez, alatta a jellegzetes Halloween-tök. Még alig van augusztus, és nekem fürdőnadrágot kéne venni a fiamnak, mert az előző szerencsétlen darab két helyen is kiszakadt (kb. 6-8 vagy annál is kevesebb használat után), és még párszor elmenne a strandra a vakáció maradék részében.

Ez a hét végre hozott némi enyhülést a forróságban. Nem mondom, hogy tél van, de legalább éjszaka már nem érzem úgy, hogy egy szaunában próbálok aludni. Végre van levegő, és talán még az alvás is jobban megy – amikor épp nem ébredek fel arra, hogy valami a gyomromban kavarog.

Amikor kiderült, hogy a babám farfekvéses, és valószínűleg császármetszéssel fog megszületni, egy pillanatra megrémültem, de aztán elkezdtem átgondolni a dolgot. A terhességem addig gond nélkül zajlott, így amikor az orvosom javasolta a műtétet, igyekeztem úgy tekinteni rá, mint egy kontrollált és biztonságos megoldásra.

A kórház neve:

Drága anyu!

Fekete gyermekcipő, New Balance GC515LCC

Lassan vége a nyárnak és a gyerkőc még mindig csak a tizenkettedik oldalon tart a Vukban? Nehezen megy az Egri csillagok, miközben a haverjai várják őt a virtuális csatatéren?

Játékmódok

A vakáció közeledtével sok szülőben felmerül a kérdés: vajon mennyire terheljük a csemetét tanulással a szünetben? Menjünk a Vekerdy Tamás féle elvek mentén a teljes pihenés, unatkozni hagyás, kiengedés, lustálkodás útján, vagy legyen azért időközönként gyakorlás, olvasónaplózás, számtan, logarléc, iskolai hangulat?

A 9. hét újabb kihívások elé állított, és most nem csak a hányingerrel kellett megküzdenem. D. kitalálta, hogy itt az ideje meglátogatni a szüleit. „Csak egy sima vasárnapi ebéd, semmi extra” – mondta mosolyogva, de én már előre sejtettem, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű.

Szóval, kezdjük az elején. Mindenki azt mondja, hogy a szülés "életreszóló élmény" meg "csodálatos pillanat", de hadd mondjam el: mind hazudnak! Vagy legalábbis nem mesélik el a valóságot. Miért nem szólt senki, hogy ez az egész egy kész katasztrófa lesz?

Ha még emlékeztek, néhány hónappal ezelőtt írtam a legkisebb lányommal kapcsolatos nehézségekről. Mint a mostani poszt címe is elárulja, megléptem végül azt, amit senki nem értett, hogy miért teszem: márciusban, azaz egy hónappal a nyolcadik félév után átvittem a körzetes iskolába. Miért tettem?

A szamárköhögés nevű régen elfelejtett és kötelező oltással kiküszöbölhető betegség újra terjedőben van hazánkban és a környező országokban is. Magyarországon a 72 új szamárköhögéses tüneteket produkáló alany közül 19 csecsemő, a fertőzés jelenlétét a 72-ből eddig 29 esetben igazolták is tesztek segítségével, a többieknél folyamatban vannak a diagnosztikus vizsgálatok.

A kórház neve:

Sokszor és sokféleképpen volt már szó arról, hogy mennyire befolyásolja a gyerekeinket a kütyüzés, mennyi családon belüli harc és sértődés alapját képezik a folyton mobilozó gyerekek (és felnőttek). Most kifejezetten a függőség jeleit vizsgáljuk meg, hogy ne csak dobálózzunk ezekkel a kifejezésekkel, de nézzünk is szembe azzal, hogy a kontroll nélküli kütyühasználat valóban súlyos állapotot idézhet elő. Igen, mindannyiunk esetében. Nem, nemcsak a gyerekek esetében vészes a helyzet, mi is benne vagyunk nyakig, de talán rájuk még tudunk hatni és szülőként kicsit fékezni a kártékony folyamatokat.

Arról szeretnék írni, ami talán az egyik legkeményebb kihívás volt számomra újdonsült anyaként: a szoptatás. Bár mindenhol azt hallani, hogy ez a legtermészetesebb dolog a világon, nekem korántsem volt zökkenőmentes az út, mire végül sikerült normálisan szoptatni a kisfiamat.

Ha valaki egy fél éve azt mondja nekem, hogy „közel a nyugdíj felé” (46,5), cirka 30 kiló pluszsúllyal új sportba (egyáltalán bármiféle sportba) fogok kezdeni, biztosan kinevettem volna. Én meg a sport sosem voltunk jó viszonyban... A gyerekkori 10 év néptánc után nem igazán találtam olyan mozgásformát, ami tetszett volna. (Hja, a lustaság nagy úr...) 10 éve próbálkoztam a fitneszteremmel (ennek köszönhetek két nagyon jó barátságot, ami azóta is tart), tettem több halvány kísérletet a Gyerünk, anyukám! online tornával, aztán rájöttem, hogy amíg a kifogásgyártásban dobogós vagyok, nincs értelme előfizetni semmi ilyesmire.

Hogyan kezelem a helyzetet?

Amikor eljött a nagy nap, épp egy viszonylag békés vasárnap reggel volt. Hűségesen kortyolgattam a koffeinmentes kávémat, amikor hirtelen olyan érzés fogott el, mintha valaki egy bowlinggolyóval gurított volna végig a gerincemen.

Egy-két éve láttam a Bohemian Betyars zenekar Ne sírj anyám c. videóját, talán írtam is róla akkoriban.  A vagány és meglehetősen hm, bulis srácok ebbe a klipbe a saját anyáikat álmodták bele, akik vidáman és bevállalósan, kifejezetten nézhetően tettek-vettek a színpadon, miközben be-bevillanó gyerekkori amatőr videók mutatták a hajdani, rekamién műanyag hangszerrel ugráló, bicikliző kissrácokat – akikből azóta szép szál felnőttek lettek, járva a saját útjukat. Az anyák meg kuncogva-büszkén-hüledezve követik, elszálltak az ifjú évek, de itt vannak ezek a hatvannégy foggal vigyorgó utódok, akik folytatják.

Gyermekeink egy-egy ponton elkerülhetetlenül kapcsolatba kerülnek a halál fogalmával, és amikor eljön ez az idő, biztosan sok kérdés és válasz kerül felszínre a családban. A halál formája sokféle lehet, sajnos előfordulhat, hogy elvesztenek egy nagyszülőt, egy barátot vagy tanárt, akár egy szeretett háziállatot - vagy egyszerűen csak találnak egy halott madarat a parkban, és rácsodálkoznak az élet múlandóságára.