Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsMásfél évvel ezelőtt egy súlyos motorbaleset teljesen átírta Horváth Éva életét. Bár kívülről sokak számára úgy tűnhetett, hogy Balin megtalálta azt az életet, amire mindig is vágyott, az egykori szépségkirálynő most őszintén beszélt arról, hogy valójában már jóval a tragikus fordulat előtt érezte: nem ott van a helye.

Horváth Éva és családja 2022 januárjában költözött Balira, az új élet pedig eleinte sokak szemében irigylésre méltónak tűnt. Napsütés, tengerpart, egzotikus környezet – kívülről szinte minden tökéletesnek látszott. Belül azonban egészen más folyamatok zajlottak. A modell elárulta: a baleset után rengeteget gondolkodott azon, miért történt mindez, és végül arra jutott, hogy az élet próbált üzenni neki.
„Baleset után egyébként nagyon sokat gondolkodik az ember azon, hogy miért, mi ennek az oka. Valójában én is ezt láttam, és a kívülállók is, akik tudták az életemet, hogy én azért nem feltétlenül ott tervezem azt, hogy a későbbiekben ott fogok élni.”
A felismerés végül nagyon egyértelművé vált számára.
Ez egy jel volt, hogy Évi, most neked azonnal, itt repülőre kell szállnod, haza kell menned, nincs visszaút.

Éva arról is beszélt, hogy már a baleset előtt egyre nehezebben találta a helyét az indonéz szigeten. Próbált új célokat találni magának, tanfolyamokra járt, elfoglalta magát, de közben egyre inkább azt érezte, hogy valami nincs rendben.
„Üres lett az életem, és a hasznosnak való érzést próbáltam mindennel kompenzálni. Beiratkoztam egy tanfolyamra és tanultam az indonézt. És egyszer csak elkezdtem magam kívülről figyelni, és azt mondtam, hogy ez már a vég. Tehát hogy: »Miért? Miért csinálom én ezt? Miért nem spanyolul tanulok, vagy valamilyen földi nyelvet, amit tényleg a későbbiekben tudok használni?« Úgyhogy voltak közben ilyen felismeréseim, hogy ezt vajon miért csinálom én most magammal. És ezt már jóval a balesetem előtt éreztem. Mindenki irigykedve nézett rám, hogy »Milyen jó neked, ott vagy egész nap a napsütésben.« Nem! Tök csodálatos: itthon esik a hó, van négy évszakunk, hát ez fantasztikus! Ott egész nap az ember a légkondiban ül.”

Közben nemcsak a helyével, hanem a magánéletével kapcsolatban is egyre több kérdés fogalmazódott meg benne. Éva elárulta, hogy a párkapcsolata már a baleset előtt sem működött jól, a történtek pedig végleg eltávolították őket egymástól. Tizenkét év után Horváth Éva válik a férjétől.
A párkapcsolatom már előtte sem működött jól, és ez a baleset el is határozta, hogy ez volt a vége. Ez még mindig folyamatban van, ezért nem szeretnék ebbe bővebben belemenni, de ez egy olyan jellegű szétválás is volt kettőnk között.

Horváth Éva végül hazaköltözött Magyarországra, miközben a fiai továbbra is Balin járnak iskolába. Bár az édesanyának nagyon hiányoznak a gyerekei, közben azt is élvezi, hogy újra itthon lehet, abban a közegben, ahol most valóban jól érzi magát. Egy dologban azonban biztos: Balit nem akarja kitörölni az életéből.
„Bali biztos, hogy a szívem része marad, hiszen azért ott töltöttem egy csomó időt, és annak ellenére, hogy ez a baleset ott történt, nincsenek bennem ilyen negatív ellenérzéseim” – mondta Horváth Éva a Fókusznak.
Úgy tűnik, Éva számára a baleset nemcsak egy nehéz időszak kezdete volt, hanem egy olyan fordulópont is, amely végül segített kimondani azt, amit talán már régóta érzett: ideje hazajönni. Ebben pedig semmi sem állította meg, még az sem, ha a fiaitól egy időre el kellett búcsúznia.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.