Mint oly sok más helyzetben, itt is fontos, hogy felismerjük a jeleket és a gyerekeink mellett álljunk, még akkor is, ha ezeket a csatákat neki egyedül kell megvívnia.
Vannak természetüknél fogva csendesebb, magukba zárkózóbb gyerekek, illetve olyanok is, akik a lelki teher miatt nem beszélnek arról, hogy kiközösítették őket. A szülőnek éles figyelemmel kell követnie gyermeke viselkedését, észre kell vennie a változásokat, amikor a gyerek valami miatt nem kiegyensúlyozott. A pszichológusok szerint egy ilyen típusú helyzetben a szülő kulcsszerepet játszik a probléma felismerésében.
A gyerekek gyakran szégyellik, hogy kiközösítik őket, ezért nem szívesen beszélnek róla, titkolják, próbálják szépíteni a dolgot, nemcsak a szüleik előtt, de saját maguknak is. A szülőknek a különleges szenzoraikat is mozgósítaniuk kell, hogy észrevegyék, ha valami nincs rendben. Intő jel lehet, ha a gyerek nem szívesen megy iskolába, vagy ha változást tapasztalunk a hangulatában, de sokszor nem ennyire egyértelműek a jelek, hiszen egy kiskamasszal, vagy az iskolát éppen elkezdő gyerkőccel egyébként is akadhatnak hasonló gondok.
Érzelmekről beszélni nehéz
Sok családban sajnos nem divat érzelmekről beszélni, így a kisebbek még nem feltétlenül tudják megfogalmazni, mi bántja őket. Különösen kamaszként lehetetlen kihívás a szülőnek rávenni a gyereket, hogy beszéljen arról, mi történt vele igazából. Egyszavas válaszok és nagy hümmögések időszaka ez. „Mi történt ma a suliban?” - "Semmi." – ezek a tipikus párbeszédeink egy kamasszal. Ilyenkor viszont nem érdemes tovább faggatni, mert az unszolás nem vezet eredményre, sőt, a tini csak még inkább bezárkózik ettől. Sokkal valószínűbb, hogy maga fog odajönni, amikor készen áll arra, hogy tanácsot kérjen vagy megossza, ami a lelkét nyomja. A legfontosabb, hogy ilyenkor, pont abban a pillanatban meg is hallgassuk, és ne hajtsuk el akkor se, ha éppen a lehető legalkalmatlanabb időpontot választotta.
Hogyan reagáljon a szülő?
Ha a gyerek megosztja egy problémáját a szülővel, annak reakciója alapvetően meghatározza, hogy később újra hozzá fordul-e majd hasonló esetben. A probléma elbagatellizálása nem jó ötlet, mert megdőlhet a gyerek szülőbe vetett bizalma, és maga a probléma sem szűnik meg. A hosszú távú kirekesztettség, magány és szomorúság viszont olyan lelki sebekkel járhat, amelyek talán sosem gyógyulnak be.
A kiközösítést nem szabad félvállról venni. Ha gyermekünk megosztja velünk, hogy kiközösítik az iskolában, fontos, hogy figyelmesen meghallgassuk, hogy érezze, komolyan vesszük a problémáját. Látnia kell, hogy nem hibáztatjuk, együttérzünk vele, támogatjuk, és nem hagyjuk magára. Biztosítanunk kell arról, hogy mellette állunk, és ha már idősebb, fontos, hogy közösen beszéljük meg a lépéseket, amelyeket megtehetünk a probléma megoldása érdekében.
Akác
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.