22. oldal - Bezzeganya

Hétfőn voltam cukorterhelésen és mint általában minden vizsgálat miatt, úgy emiatt is nagyon izgultam. Imádom az édességet, egy-két tábla csoki megevése egy ültő helyemben még sosem okozott gondot, ehhez képest ennek a cukros víznek az elfogyasztása, citromlé ide vagy oda, meglepően nehezemre esett. Ezen nem segített, hogy a nővér igazi hajcsár módjára sürgetett, amikor pedig nem azt szorgalmazta, hogy lehetőleg egy húzásra igyuk meg, akkor azt ecsetelte, hogy ha az ital elfogyasztása után azonnal nem is leszünk rosszul, akkor is a hátralévő két órában a "hányástól az ájulásig" skálán hányféleképpen végződhet érvénytelenül a terhelés.

A második szülésem előtt éjszaka kezdődtek a fájások. Többször is felébredtem, elmentem pisilni, aztán gond nélkül visszaaludtam. Ekkor már 2 nappal túlléptem a terminust, szóval sejtettem, hogy ebből lesz valami, de nem akartam éjszaka ezen pattogni, kipihenten akartam szülni.

Különleges kórháztesztet kaptunk, ami ezúttal nem szülésről, hanem gyerekkórházi tartózkódás élményéről szólt. Mielőtt bárkik szétkapnák akár a kórházi dolgozók csapatát, akár a posztolót, akár a betegtársak viselkedését, egyet szögezzünk le: gyerekkórházban lenni sosem "kellemes", és szinte mindig felfokozott érzékenységgel reagálunk sok mindenre, ami a folyamatosan ott dolgozóknak sajnos már megszokott - ha nem tudnak változtatni rajta, akkor nyilván nem tehetnek mást, mint e körülmények közt adják, amit tudnak. Az is lehet, hogy mások másféle élménnyel, benyomással távoznak talán ugyanennek az intézménynek egy másik osztályáról vagy szobájából - ahogy itt se volt semmi fekete/fehér, nem egyféle arctalan massza emlékét hagyták maguk után a különbözően viselkedő orvosok, nővérek, szülő-és betegtársak.

Két programot ajánlanék még gyorsan ma este, de nem ma estére. Az Európai Kulturális Örökség Napjait a hétvégén (szeptember 16-17) rendezik, a Kutatók Éjszakáját pedig szeptember 29-30-án, tehát messze kinőtte már ez az esemény is az egyéjszakás jelleget. Ez utóbbit azért ajánljuk már most, mert sok eseménye regisztrációköteles, és gyorsan fogynak a helyek.

Míg ötven évvel ezelőtt is csak a párok kis része élt együtt házasság nélkül, mostanra ez egyre gyakoribb, annyira, hogy a kutatások szerint a nők kétharmada él “vadházasságban” élete során. A házasság előtti szex körüli stigma csökkenése, az esküvő és gyerekvállalás kitolódása, a növekvő megélhetési költségek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre többen válasszák a házasság nélküli együttélést.

Az első iskolahét mindenkinek fárasztó volt.

Ha egy szóval kellene a múlt hetünket jellemezni, akkor azt mondanám, hogy intenzív volt. Hétfőn kezdte a Nagy az ovit és ezzel nem csak a bölcsit hagytuk magunk mögött, hanem intézményt is váltottunk.

A vasárnap éjszaka is nehezen telt. Már követni sem tudtam, hányszor ébredtem fel, annyira hasogatott a fülem. Persze nem telt még el sok idő az orvosnál tett látogatás óta, viszont a korábbi eseteknél szinte azonnal javulást tapasztaltam.

"Mondjátok, miért nem lehet "normális" szülésekről olvasni, csak az extrém, komplikációkkal dúsított, horror fordulatokkal teli drámákról?"- tette fel a kérdést egy Reddit-olvasó, amire számos beszámoló érkezett, nem túl eseménydús, cseppet se ijesztő, mondhatni "normális" szülésekről.

Sokféle kisebb-nagyobb ügyre érdemes felkészülni időben.  Megvenni hozzá dolgokat, megírni, összepakolni, megszervezni, időt szakítani rá, esetleg tanulni hozzá valamit. Aztán elérkezik az esemény – és mi sokszor, túl sokszor érezzük úgy, hogy pillanatok alatt elérkezett, és jaj, kéne még hozzá két óra, két nap, két hét, két hónap, akár két év….lássunk pár tipikus példát az „anyaság és vidéke” témakörben!

Egy magasabb érzelmi faktorú gyerek (könnyen kiborul vagy nagyon lelkesedik, mélyen érinti minden történés) általában több büntetést kap - miközben a szokásos határhúzás-jutalmazás/büntetés valójában nem működik, állítja egy pszichológus-genetikus. És azt is, hogy a gének mélyen meghatározzák a viselkedésünket - nemcsak a gyerek, hanem a szülő génkészlete is, és szerencsés, vagy szerencsétlen helyzetek sorát is hozhatja, ha nagyon azonos szülő és gyerek génsorozata és ebből fakadó temperamentuma.  A jövőkutató pedig azt állítja: a tanult tehetetlenség valójában egyfajta ösztön, amiből ki lehet jönni - na mivel - tanult viselkedéssel.  Illetve: mire jók a társas jövőszimulációk és forgatókönyvek, amiket bárkinek ajánlana kipróbálni?

Egy olyan kórháztesztet kaptunk most, amelynek két érdekessége is van. Az egyik, hogy a 2021-es állapotokat és a 2023-ast lehet összehasonlítani, a másik pedig az, hogy az idei szülésről szóló beszámoló kérdőívét az anya és az apa is kitöltötte, így egymás mellett olvasható a véleményük. Bár az biztató, hogy a nem egyszerű körülmények ellenére is kedvesek és felkészültek az orvosok vagy a csecsemős nővérek, az kissé aggasztó, hogy még 2021-hez képest is mintha romlottak volna a tárgyi körülmények.

Ez a hetünk is eseménydúsan telt.

Megmondom őszintén, engem már egy ideje zavart, hogy még mindig ennyire ragaszkodik hozzá, mert külső szemlélőként is látható volt, hogy ez már régen nem érzelmi kötődés, hanem inkább „a szokás hatalma”, de egyelőre nem akartam a leszokással piszkálni. Jövő héten kezdi az óvodát, teljesen új környezetben, csupa ismeretlen arccal, nem akartam még a cumizással is szekálni, mert mi van, ha mégis ad neki valamiféle érzelmi megerősítést? Ha már eddig amúgyis cumizott, akkor pár hét ide-oda már tényleg nem számít.

Már a nyaralás előtt is feltűnt, hogy a lányom kezd apásabb lenni, és a hazajövetel utáni napokban ez egyértelmű is lett.

Ligu szüléstörténeteinek előző részeit itt és itt olvashatod.

Közeleg a tanévkezdés, nálunk speciel már becsengettek. Van, akinek ez izgatott készülődést és az új tanszerekből áradó Ápisz-szagot jelenti, de sajnos egyre több gyereknek nehéz az iskolatáska és mennek be gyomorgörccsel tanulni-vagy a szülők, vagy a tanárok és nem ritkán önmaguk elvárásai miatt

Szeptember közeledtével arra gondoltam, hogy egy beszélgetést indító posztot írok. Felvetek egy témát és a véleményeitekre, tapasztalataitokra vagyok kíváncsi.

„Volt egyszer egy gonosz manó. [...] Egy nap veszett jókedve támadt, mert olyan tükröt sikerült csiszolnia, amely elé ha szépet és jót tartottak, semmivé vált a lapján, a haszontalan és rút dolgokat pedig erősen felnagyítva és kidomborítva verte vissza. [...]a tükör némelyik darabja alig volt nagyobb egy homokszemcsénél; ezek a parányi szilánkok szétrepültek az egész világon, s akinek ilyen kis szilánk a szemébe került, az mindennek a fonákját látta, mert a tükör minden csepp darabjának ugyanolyan gonosz ereje volt, mint az egész tükörnek. Másoknak a szívébe fúródott egy kis tükörcserép, s az volt a legrettenetesebb, mert a szív jéggé fagyott tőle. Voltak akkora tükördarabok is, hogy ablakrámába illeszthették, de ebből az ablakból nem volt tanácsos az arra haladó barátokat nézni; némelyik darabból szemüveget készítettek, s ugyancsak nehéz volt az ilyen szemüvegen keresztül helyesen és igazságosan ítélni meg a dolgokat.” /Andersen/

Az augusztus nagyon kecsegtetően indult. Aztán szépen elszaladt a mézesmadzaggal együtt, mi meg néztünk utána.

Borzasztó meleg volt egész héten, árnyékban is 37-38 fokokat mutatott a hőmérő minden egyes nap, ezért igyekeztünk minimalizálni a szabadban töltött időt, de azért teljesen bezárkózni sem akartunk.

Vasárnap egy kora délutáni vonattal indultunk, anyukámmal kiegészülve hármasban a Balatonra. A vonatút a korábbiakhoz hasonló minőségben telt (Félreértés ne essék, sejtem én, hogy akik rendszeresen vonatoznak, azok vállrándítva tudomásul veszik a késéseket és a klíma hiányát, úgyhogy a végtelenségig nem is akarom húzni a témát. Családon belül viszont mostanra már "poén" forrás, hogy velem és a lányommal nem szabad vonatra szállni, ha ugyanis nélkülünk utazik valaki, akkor annál biztos, hogy olyan teljesítményen hűt a légkondi, hogy pulóverre van szükség.)

Ligu három szüléstörténetének első részét itt olvashatod.

Akinek van  9-18 hónapos gyereke, vagy esetleg ennél fiatalabb, és még nem főtt meg se ő, se a gyerek teljesen ebben a melegben, szeretném átadni az Elte Babalabor friss felhívását.

A fiatalság-mánia talán egyidős az emberiséggel.

Írjatok posztokat, mert ti is kockásra fogtok engem unni, meg én is magamat.

Mivel én nem olvasok női magazinokat, igazából nem tudom, mi a trendi mostanában ezen a fronton, és mi az, ami már  az ovitól egyértelmű és túlvagyunk rajta. Csajosmagazin vagy sorozatok híján kénytelen vagyok az általam látott valóságot nézni – és őszintén szólva ott sok fejlődést nem látok környezetvédelem-ügyben. Akármerre nézek.

A héten nagy mérföldkőhöz érkeztünk, hivatalosan is eltelt 6 teljes hét a szülés után. Ennek örömére meg is nyitom azt az időszakot, amit én csak úgy hívok, hogy a Nagy Restauráció kora.

Hétfőn gyógytornászhoz mentem.