Amikor szó szerint a gyerek ugráltatja a szülőket

Nem egészen így terveztük. Vízibiciklizni akartunk és felmenni a közeli kilátóba. A vízibiciklizés a szél és a hullámok miatt maradt el, a kilátóba energiánk nem maradt felmászni, főleg, hogy a tóparton álló, egyébként közkedvelt játszótéren 3 db felnőttet is simán bíró trambulint találtunk.

Drága lányom először végigpróbálta mind a hármat, aztán a maga kétéves nyelvén elgagyarászta az apjának, hogy jöjjön ő is. Apa persze megy. Jómagam a szülés óta nem vágyom ilyesféle sportokra – császárhegem két év múltán sem tolerálja a rázkódást - de a gyerek nem hülye, hamar rájött, hogy a harmadik, üres trambulint még „fel lehet tölteni” egy darab anyával.

Ugrálunk nagy lelkesen – apa lelkesebben – szerény személyem már kevésbé, főleg miután meglátom, hogy a játszótéren kívül egy padon egy korombeli nő őrzi békésen kavicsoló szintén két év körüli fiát, közben néz, arcán fancsali kifejezés – Úristen mit gondolhat? – de végülis mindegy. A lényeg, hogy a gyerek élvezi a trambulinozást.

Ezek után nem másztuk meg a kilátót, és talán nem csoda, hogy a délutáni fektetésnél előbb ájultunk be a férjemmel az ágyba, mint ahogy a gyerek elaludt.

A tavat egyébként meleg szívvel ajánlom a családosoknak. Két nagy játszótér található itt nagyon jó csúszdákkal és extra hintákkal az iskolás korosztálynak, de mint a fenti példa mutatja, a kisebb gyerekek is megtalálják a nekik való szórakozási lehetőséget. A parton jót lehet sétálni, lehet kavicsolni, szélcsendes időben vízibicklizni, van a felnőtteknek tornaszer, büfé és mosdó is.

Juhász Judit író