A 8. hónap végéig folytattam az intenzív munkát (tehát továbbra is utazgattam). Aztán a 9. hónap elején egy reggel láttam, hogy valami folyik. Gyorsan keltettem a férjem, kértem, hogy öltözzön és induljunk a kórházba, mert valami megindult. Bementünk a kórházba, a dokim szabadságon volt külföldön. Egy szülésznő fogadott, megvizsgált, megállapította, hogy távozott a nyákdugó, ez még nem a magzatvíz, megnyugodhatunk, kb. 5 napon belül meglesz a gyerek, de nem ma. Ráraktak CTG-re, fájásokat ugyan mutatott, de én még nem éreztem. Visszaadták a kiskönyvet és hozzátették, hogy "Születésnapi ajándékot akart a férjének?". Hazajövet megbeszéltük, hogy milyen rendes gyerek, nem feledkezett meg apáról, de azért mégsem veszi el tőle ezt a napot, inkább mindenkinek legyen egy saját önálló születésnapja.
Mindössze két nap telt el, amikor hajnali 3-kor felébredtem, hogy pisilnem kell. Felálltam és folyt a lábamon... a magzatvíz. Berohantam a férjemhez (igen, külön aludtunk, mert én a terhesség alatt annyira horkoltam, hogy nem tudott tőlem pihenni), hogy most bizony itt az idő! Mivel a csomagjainkat már két nappal ezelőtt teljesen összeraktuk, így azonnal hívtuk a taxit és már indultunk is lefelé. A kórházban kedvesen fogadtak, megállapították, hogy ez bizony tényleg a magzatvíz. Azonnal kaptunk egy külön szülőszobát, oda szépen lepakolhattunk, és közölték, hogy gyakorlatilag azt csinálhatok, amit csak szeretnék. Felvettem a kedvenc rózsaszín hálóingemet, zoknit húztam a lábamra és egy kicsit még ledőltem, mert nagyon álmosnak éreztem magam. Így telt el a hajnal, reggel lett, majd délelőtt, a fájások 4-5 percesek lettek. Mondták, hogy sétálhatok, de nem igazán tartottam azt kényelmesnek, inkább feküdtem. Többször kimentem a mosdóba, kérdeztem, hogy vajon mikorra lesz gyerek. Erre a nővérek nevettek és annyit mondtak, hogy majd akkor, ha már nem lesz ennyire őszinte a mosolyom. Apuka végig mellettem volt, olvasott nekem, szórakoztatott.
Dél körül már elég éhes voltam, mondták, hogy szőlőcukrot és étcsokit ehetek, mást nem. Kérdezték, hogy kérek-e fájdalomcsillapítót, de én olvastam az egyik könyvben, hogy ha az ember arra koncentrál, hogy még egy fájást kibír, csak még egyet, akkor elég sokáig ki lehet így húzni. Na meg a légzéstechnika, amit a szülésfelkészítőn tanítottak, a kettő együtt olyan jó volt, hogy nem kértem fájdalomcsillapítást. Délután 4-kor megint megkérdezték, én még mindig nemet mondtam (itt ugyebár már 13 órája vajúdtam). Végül este 6-kor nem bírtam tovább, apuka körülettem rohangált egy vizes törülközővel a kezében és homlokomat törölgette, ezért a mai napig nagyon hálás vagyok neki. Ekkor beadtak egy izomlazítót, ami nem segített, inkább felerősítette a fájásokat, de végre beindultak a tolófájások.
Hang nélkül nyomjon, mondták, én pedig minden erőmet összeszedtem. Mondták, hogy jól csinálom, na, még egyet, nagy levegő, még egy és meglesz. De nem lett, én pedig fáradtam. Aztán még egy és még mindig nem. Férjem is mondta, hogy nagyon ügyes vagyok, de én csak arra tudtam gondolni, hogy milyen úriember, pedig én annyira tehetetlennek éreztem magam. Kistermetű vagyok, a gyerek feje viszont elég nagy volt, úgyhogy végül úgy döntöttek, hogy csinálnak egy gátmetszést. És úgy volt, ahogy azt írták, hogy nem is éreztem semmit. Ezután az első nyomásra felkiáltott a férjem, hogy látja a haját és ez csodálatos, minden rendben lesz! Ez annyira megnyugtatott, hogy a következő nyomásra kint volt a feje, utána pedig az egész gyerek. Ott feküdt egy kis nyálkás, lila gombóc a lábam között és gyönyörűnek láttam. Este 8 volt már, vége lett a közel 17 órás erőpróbának. Férjem azonnal lefotózta, aztán már szóltak is, hogy elvághatja a köldökzsinórt. A kezébe adták, engem pedig összevarrtak. Mire mindennel végeztek, ők visszatértek. Rám tették, és azonnal szopni kezdett, igazán csodás volt magamhoz ölelni és végre megnézni, hogy milyen kis gyönyörűség lakott bennem 9 hónapig. Végül is a dokim nem érkezett meg, így az ügyeletes doktornő vezette le a szülést, aki nagyon kedves volt, de a legtöbbet a fiatal szülésznő csinált, aki nagy hozzáértéssel segített engem és a babát, hogy minden rendben mehessen.
Néhány vicces szösszenet:
- Amikor beértünk a kórházba, első problémám az volt, hogy nekem bizony szőrös a lábam, pont aznap akartam menni még egy utolsó gyantázásra a szülés előtt, így egész végig ezt rebegtem a férjemnek, hogy ez milyen ciki. Ő jókat nevetett, hogy ez bizony itt senkit nem érdekel rajtam kívül, nyugodjak meg. Na, jó, tényleg nem ez volt a lényeg.
- Amikor a gyerek megszületett, kérdeztem a férjemet, hogy milyen. Mire ő: Zöld a feje és lila a teste, mint egy kis alien! Gyönyörű!
Majdnem 3 órát kaptunk hármasban a szülés után a szülőszobán. Nagyon jó volt így együtt, ismerkedtünk és barátkoztunk. A kicsi csak néhányszor nyitotta ki a szemét, fáradt volt ő is, én is. Aztán vizsgálatokra vitték, engem elhelyeztek egy szobában. Feküdtem az ágyon, de már nem voltam fáradt, csak vártam rá! Vártam, vártam és már annyira hiányzott, hogy fölkeltem és kisétáltam a recepcióra. Ott pedig már csak annyit tudtam mondani, hogy rosszul vagyok, úgy kaptak el, mert én összeestem. Aztán közölték, hogy szülés után nem illik végiggyalogolni a folyosón egyedül, de én csak a kicsikémért jöttem, nevettek, de ez most jól esett, mert tudták, hogy mire gondolok. És mosolyogtak, mert már hozták is nekem. Egész éjjel őt néztem, nem tudtam aludni, annyira gyönyörűnek találtam. Akkor jöttem rá, hogy bizony ez Szerelem, így nagy betűvel!
Hát, így alakult az én szülésem, azóta is éljük napjainkat, megpróbálom az élet vicces oldalát tekinteni és jól érezni magam még a szürke hétköznapokon is. Köszönöm, hogy velem vagytok és ennyi jó írást olvashatok tőletek, kitartást és sok örömteli napot kívánok! Ha pedig kíváncsiak vagytok ránk, szívesen írok majd.
Anyavállalat
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.