173. oldal - Bezzeganya

Fejére borította a kelkáposzta főzeléket a tűzhelyről. Magára rántotta a kotyogós kávéfőzőt a rezsóról. Megfogta a forró konvektort. Belelépett egy lavór gőzölgő kamillavirág-főzetbe. Ezek a többiek bűnbánó tekintettel elmesélt történetei. ‎

A farsangi szezonnak még nincs vége, összegyűjtöttünk pár egyedi gyerekjelmezt, melyek nagy része otthon elkészíthető. Hogy ne csak mindig habos-babos királylányok szaladgáljanak az ovis farsangon.

Nemrég a közeli ismeretségi körömben autóbalesetet szenvedett egy család. Anya és gyermeke utazott az autóban, amikor műszaki okok miatt az autó kisodródott és egy hídról lezuhant. Az autóból csak a kisfiú szállt ki életben, az anyuka halálos fejsérülést szenvedett. Később az apuka elmondta, hogy a gyermek életét a jól rögzített, jó minőségű és folyamatosan ellenőrzött gyerekülés védte meg. Amikor a kisfiam kinőtte a bébihordozót és autósülést választottunk, még nem tudtam, hogy milyen ülés lenne a legideálisabb.

Amikor még világmegváltó kamasz voltam – gondolom, mindenki ismeri az érzést –, álmodoztam egy házról. Ez az álomház hasonlított anyai nagyszüleim házához. Egy kis, kétszobás, L alakú vályogházról van szó. A konyhában beépített kemencével. Bármikor mentünk, ott jó volt: télen kellemes meleg, nyáron kellemesen hűvös. Csak sötét volt. Apró ablakok a nagyon-nagyon széles falban. Mint egy lőrés a várakban. Aztán ezt a házat lebontották, amikor 11-12 éves voltam. Sajnáltam nagyon. A helyére építettek egy akkor modernnek számító téglaházat. Hatalmas épület lett. És hideg, barátságtalan.

Többször, több embertől kaptam ígéretet arra, hogy ez így rendben lesz. Hamar kiderült, hogy mégsem. Többször beszéltünk erről, változás nem történt. Sokszor úgy viselkedtek velem, mintha csak pár hét szabadságon lettem volna. Ha segítséget kértem, csak megjegyzésekkel kísérve kaptam. Emiatt nagyon haszontalannak és butának éreztem magam. Nagyon feszült időszak következett.

Ez már másik intézmény, a Szent István Kórház. Próbáltam anya- és bababarátabb kórházat keresni a második szülésre, most szimpatikus orvosnőm van, meg szülésznőt is fogadtam. Próbálok biztosra menni, beszélgetek velük, mi várható a szülésnél, elmesélem az első szülésemet, hát mi azért ennél természetesebben intézzük a dolgokat, mondják, remek. Sokat olvasgatom Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez című könyvét, ezerrel hangolódok egy természetes és könnyű szülésre.

Egy szép tavaszi napon derült égből villámcsapásként nem vettem észre azt, amit észre kellett volna vennem. Éppen hazafelé autóztam a feleségemmel, aki hirtelen azt mondta, hogy: „Akkor hogy lesz nekem gyerekem?” Na, ez volt az a pont, amit akkor ugyan észrevettem, és meg is kérdeztem, hogy ez a mondat meg mi volt, de megmagyarázta, hogy nem úgy gondolta. Mai érettségemmel olyan verbális áradatot kapott volna, hogy az csak na. Kis pöcs voltam, ma már ezt látom. Teltek-múltak az évek, nagyon sok idő eltelt, aztán jött a donorsperma kérdés. Erre igent mondtam, kvázi rádumált, nem is ez a lényeg ma már, csak a történeti hűség kedvéért írom le. Ma már nem mondanék igent, el kellett volna akkor válni, de ez így történt, így kellett történnie, ma már tudom is, hogy miért.

Ezena héten egyik kedvenc alapanyagom, a sajt felhasználásával készülő ételek receptjeiről írok. Szerencsére a családom tagjai is nagyon kedvelik a sajtot, igaz, a gyerekek leginkább magában, vagy szendvicsen kedvelik a legjobban. Sokfélét használok, de mivel az olasz ételek igen gyakran szerepelnek a palettán, talán mozzarellát és parmezánt használok a legtöbbet.

Annyian írtak a fizessünk, vagy ne fizessünk a szülésért témában mostanában, főleg horror sztorikat, hogy úgy gondoltam, billentyűzetet ragadok és leírom én is, én hogyan éltem meg a terhesgondozás kilenc hónapját és a szülést. Megpróbálok tárgyilagos lenni, már amennyire az ember élete nagy eseményét tárgyilagosan tudja kezelni. A teljesség kedvéért elmondom, hogy mindez Debrecenben történt, hátha valakinek fontos ez az infó. Szóval:

A Bezzeganya már régóta ajánlja a Tanárblogot,  mint tanárnak-szülőnek-tanulónak hasznos helyet, ahol oktatási segédanyagokat, tanulásban, szemléltetésben, gyakorlásban jól használható informatikai alkalmazásokat lehet találni, emellett még számos olyan kérdés-és problémafelvetést, ami valóban aktuális a mai oktatásban, itthon és világszerte.

14. hét

A kertvárosi lét monotonitásában, az egyhangú hétköznapok ürességében, és a besavanyodott, szenvedélymentes melegházasságban fulladozó Abby (Robin Weigert) egy jól időzített fejsérülést követően (a film angol címének jelentése agyrázkódás), úgy dönt, hogy kiutat keres a régóta fojtogató mélabúból. Levegő után kapkodva kezd alkalmi, futó kalandokba, melyek az életkedvével együtt a mélyen eltemetett szenvedélyt is feltámasztják benne.

Budapest ostroma a második világháborúban

Kedves olvasók, csodát tettetek, egy-másfél nap alatt. Nemrég kaptam az üzenetet Tici anyjától, hogy a Bezzeg-olvasók a műtét költségének még hiányzó összegét előteremtették, tehát a 17-i műtétnek ilyen akadálya már nincs. Fantasztikusak vagytok, köszönjük a nevében!

Előrebocsátom, hogy nem ötleteket akarok adni a férfiaknak, hogy hogyan kerüljék el a tartásdíj fizetését, hanem csak segíteni szeretnék abban, hogy kerüljék el a felesleges hercehurcát az anyák az állami szervek kiskapui miatt. Magamról annyit, hogy nem anyaként, hanem apaként írok. Ötgyermekes apa, akinek párja előző házasságából származó három gyermekét közösen neveljük a két közös gyermekünkkel. Páromnak egy fia és két lánya – ikrek – születtek az előző házasságából. Amikor megismerkedtünk, nekem még nem volt gyermekem, s így lassan, nehézkesen ment az ismerkedés részemről. De családdá kovácsolódtunk. Majd másfél éve megszületettek közös gyermekeink – ők is ikrek lettek. De térjünk a lényegre.

Bezerédj Amália azok közé a művelt reformkori nemesasszonyok közé tartozott, akik nem elégedtek meg a feleség és anya szerepével. Mint szüleinek elsőszülött gyermeke, minden lehetőséget megkapott a művelődésre, tanulásra. Brunszvik Teréziához hasonlóan szívügye volt a magyar gyermekek intézményi nevelése, a nevelőképzés.

„Annyit kapsz, amennyit kiharcolsz magadnak”

2009.02.02.

Nagyon nehéz az időmet beosztani úgy, hogy teljes munkaidőben dolgozom. Takarítani, hétvégén főzni, mosni, vasalni is kell, és azért a gyerekekkel tanulni és foglalkozni sem ártana. És még maradjon idő a páromra és magamra is, miközben kisebb egészségügyi problémákkal is küzdök. De ezzel az időbeosztással gondolom, nem mondok újat.

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú. Barna volt a ruhája, barna volt a cipője és barna volt a kedvenc kalapja is, amit a nagypapájától kapott. Ezért csak Barninak hívta mindenki. A nagypapája az erdőben lakott. Barni nagyon szeretette meglátogatni, egy szép kis erdei úton kellett végigsétálnia, melyet nagy fák öveztek, teli madarakkal. És a nagypapánál annyi csuda jó dolgot lehetett csinálni, lehetett a szerszámokkal dolgozni, megetetni a tyúkokat és kakasokat, gyümölcsöt, zöldséget enni a kertből, sőt, a nagypapának egy igazi terepasztala is volt, sok-sok vonattal, nagy állomással.

Az előzmények itt olvashatók.

Apám egy hagyományos háromhelyiséges nádfedeles parasztházban látta meg a napvilágot, amihez szépen felfűzve csatlakoztak a melléképületek, istállók. A nádtetőt már anyám is csak megfakult fotók háttereként láthatta, rajtuk apám, amint egy hatalmas lovon mosolyog kisfiúként, vagy éppen katonaruhában áll nagyapám mellett. Szerettem azt a házat, igazi álomvilág volt egy városi gyerek számára, az udvar tele érdekes felfedeznivalóval, a ház mögött elterülő földeket pedig végtelennek gondoltam.

Nekem nem kellett elgondolkoznom azon, hogy egy év után visszamenjek-e dolgozni. Ugyanis bölcsi nincs, oviba pedig csak 2,5 éves kortól veszik be a gyereket, ha beszél, szobatiszta és a szülő igazolja, hogy van munkahelye.

Ezen a kipróbálásra kapott Samsung porszívón például szerintem határozottan érezhető, hogy a cég aprócska mobilokat és bonyolult számítógépeket is gyárt, én meg csak nézek, mint a luki nyúl, pedig még csak most kezdem tesztelni ezt a vadiúj masinát.

13. hét

Manapság a legtöbb háztartásban megtalálható a televízió, és az rendszeresen megy is. Így van ez a legtöbb fiatal párnál is. Aztán idővel jönnek a gyerekek. No, és akkor hogy van ez a tévéügy? Ott van a pár hónapos kúszó baba, megy a tévé, aztán a tipegő, óvodás, iskolás, és megy a tévé.

Tavaly év elején jelent meg az írásom a Bezzeganyán. Azóta eltelt egy év és nagyon sok minden történt, gondoltam, megosztom veletek, hiszen olyan jó sikertörténeteket olvasni és talán másnak is reményként, kapaszkodóként szolgálhat a történetem. A poszt óta az elkeseredést tettek váltották, 2013 februárjában elkezdtük az első lombik programot, aminek a 2 és fél hónapos eredménye örömmel jelenthetem, itt szuszog mellettem.

Kisbabát szeretnél, de még nem sikerült teherbe esni? Ez az a hely, ahol sorstársakat találsz, tapasztalatokat cserélhettek, ahol együtt lehet sírni egy sikertelen hónap után, és ahol minden egyes pozitív tesztnek örülnek az olvasók. A hatalmas kommentszám miatt a népszerű Babagyár a hatodik részéhez érkezett.

Első rész Második rész