Bántalmazzák a barátnőmet és nem tudok rajta segíteni!

Bántalmazzák a barátnőmet és nem tudok rajta segíteni!

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 05. 09:15
Segítséget szeretnék kérni. Az alábbi telefonbeszélgetés zajlott le köztem és a barátnőm között, akivel 22 éve vagyunk jóban-rosszban egymás mellett. Húsz éve él bántalmazó kapcsolatban, és nem tudok rá hatni. NANE és hasonlók nem érdeklik, féltem az életét, mit tehetnék?



- Kikaptam.
- Úristen, mi az, hogy kikaptál? 39 éves nő vagy. A gyerekeknél sem értelmezhető ez a kifejezés, mi az, hogy kikaptál?
- Lerángatta a fejemet a földre, cibálta a hajamat, visszarángatott a székre, majd akkora pofont adott, hogy újra a földre kerültem.
- És utána? Hogy szabadultál? Erősebb nálad.
- Kiabáltam, könyörögtem, tudod, hogy rendes. Berohantam abba a szobába, ahol a lányom tanult, s soha nem bántana a gyerek előtt, neki a család szent.
- Miről beszélsz? Mi az, hogy szent? Megütött. Jelentsd fel!
- Nem tudom feljelenteni. Nincs látleletem. Minden az övé. Nem hagyok itt mindent, amit saját kezemmel építettem! Egyedül festettem éjszakánként, míg a gyerekek aludtak. Minimum ezer munkaórám van a házban.
- Mindegy, hagyd ott, a ti életek fontosabb.
- Nem megyek az utcára, fizessen ki, kibírom a balhét, a gyerekekért mindent.
- Te hülye vagy, azonnal gyertek el, gyerekedből kettő van, életedből egy, házad még lehet akármennyi, hosszú az élet, talpraesett vagy, ne kockáztass!
- Tudom kezelni, hidd el, itt vannak a gyerekek, a börtönt többet nem kockáztatja, nem rossz ember, csak a nyugtatót minek szedi?
- Wtf börtön?
- Nem tehet róla, egy hónapot ült Törökországban, a haverja kereskedett valami illegális dologgal. Igaz, hogy neki is el kellett adni egy 2,5 milliós autót, hogy szabaduljon, de azt mondta, hogy börtönt soha többé.
- Megerőszakolták?
- Nem tudom, sose mesél róla, de azt mondja, inkább meghal, mint hogy visszakerüljön
- Oké, akkor fenyegesd meg, hogy rendőrséggel jössz, ha legközelebb bánt, tőlük fél.
- Megkérdezte, hogy szerintem ki a gyorsabb, a rendőrség vagy a maffia?
- Oké, gyere el, gyerekekkel együtt, a többi nem számít.
- Nem mehetek az utcára két jóléthez szokott gyerekkel!
- Nem mész, a szüleid befogadnak, kicsit visszafogtok, ennyi.
- Nem tehetem.
- De igen, a gyerekek szarnak a körülményekre, csak fel akarnak nőni!
- Én tehetek róla, mert megtetszett egy fiú.
- Hozzáértél? Megcsókoltad? Lefeküdtél vele?
- Nem. Semmit sem, én nem olyan vagyok, húsz éve nem értem másik pasihoz.
- És ő hány idegen nővel feküdt le húsz év alatt?
- Nem tudom.
- Több mint százzal?
- Annál többel, de ő férfi.
- Ja, akkor értem, nincs több kérdésem.

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.