Halász Judit, Bohócerdő, Bogár Muzsika – indul a Gyerek Sziget!

Halász Judit, Bohócerdő, Bogár Muzsika – indul a Gyerek Sziget!

gyerek sziget
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 05. 15:00
A hétvégén kezdődik a Gyerek Sziget, mely a júniusi hétvégéken várja a családokat, gyerekeket reggel 10-től este 6-ig.

Az ingyenesen látogatható rendezvény első hétvégéjén amellett, hogy az ünnep alkalmából a Kolompos együttes a Pünkösdi királykisasszony című produkciójával szórakoztatja majd a nagyérdeműt- benépesül majd a Bohócerdő, Kukutyinban a Mester tér, lesz, Halász Judit koncert, tánctanítás, öttusa, Színes Falu és KRESZ- park is.

Az első hétvége is pazar színházi előadásokkal, koncertekkel várja a majd a családokat: követhetik majd a nézők Dorka, Bádogember a gyáva Oroszlán kalandjait a sárga úton a Kabóca Bábszínház segítségével, a Bogár Muzsika szárnyán pedig térbeli és időbeli zenei utazáson vehetnek majd részt a lurkók, miközben sokfajta ritmust, dallamot ismerhetnek meg. Azokat, akik elmerülnének kicsit a népi mesterségek világában, várja Kukutyin és a Cifra szoba, a táncház és táncbemutató a Toppantó tánccsoporttal, a Nagyszínpadon.

A Színes faluban Nigéria, Vietnám és Szíria szokásait, hagyományait fedezhetik fel az „utazni vágyók”, autentikus foglalkozások és bábelőadások segítségével. A Generali Gyerek Szigeten idén lesz Tropicarium sátor, ahol reggeltől estig fergeteges kalandok, egzotikus és simogatható állatokat várják majd a családoknak. Lesz alkalom vért adni a Véradás sátorban, sportolni az Öttusa Kölyök Parkban és szórakoztató kísérleteket végezni a Csodák palotájában.

Újpest Önkormányzata és a rendezvény szervezői együttműködésének köszönhetően most is ingyenes buszjáratok szállítják az újpestieket Óbudára és vissza.

A részletes programokról a Gyereksziget honlapján lehet tájékozódni.

Tünde

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.