A Ninja Warrior pályáján nem csak a mindenre elszánt versenyzők küzdenek meg egymással a döntő héten, hanem huszonegy bátor híresség is. Köztük Ungvári Miklós is, aki az Exatlon Hungary első évadában már bizonyított.
Önmarcangolásba kezdett a bajnokcsapat a sorozatos kudarcok miatt, ami egyre mélyebbre húzza őket lelkileg. A kedd estétől induló egyéni játék pedig csak fokozni fogja a feszültséget.
Az olimpiai ezüstérmes dzsúdós, Ungvári Miklós után jövőre barátja, a válogatott fogathajtó, ifj. Juhász László ül be Sebestyén Sándor autójába a Dakar-ralin, s autós kaszkadőrtrükkökkel edz a versenyre.
Amikor arról kérdeztük a cselgáncsozó Ungvári Miklóst, melyik volt számára az autós Dakar-rali legmaradandóbb élménye, a sorozat halálos áldozatait említette.
A teniszező másfél napot tölthet családi körben karácsonykor, majd Hongkongba repül. A fehérvári hokisok sem sokat ünnepelhetnek, míg az angol focisták december 26-án bajnokit játszanak.
Harmadik Dakarján indul a Sebestyén Sándor, Bognár József kettős, amely az egyetlen magyar autós résztvevője lesz a dél-amerikai ralinak, ahová az olimpiai ezüstérmes Ungvári Miklós is elkíséri őket.
Ha létezik favorit a magyar cselgáncs Eb-csapatban, az Ungvári Miklós. Még úgy is, hogy új súlycsoportban lép tatamira a budapesti versenyen. Levezetésként pedig kőkemény állóképességi próbát tervez.
A Filmgyárba látogattak a magyar cselgáncsosok, hogy a közelgő budapesti EB-ről filmet készítsenek a tévéknek. Joó Abigél a remek hangulatban még újságírónk kérését is teljesítette.
Kisebb csoda, ha Ungvári Attila indul az április 25. és 28. közötti cselgáncs Eb-n, hiszen másfél hónapja lesz arra, hogy beverekedje magát a magyar válogatottba.
Az előző év sikeres volt a magyar sport számára, a londoni olimpián jól teljesítettek versenyzőink, na de mit kívánnak egymásnak 2013-ra? Erre voltunk kíváncsiak.
A hétvégi Lovas Világkupa egyik közönségkedvenc számában, a díjugratást autóvezetéssel kombináló szombati versenyben rajthoz áll a londoni olimpia ezüstérmes cselgáncsozója, Ungvári Miklós is.
Félig viccnek indult, aztán valósággá vált: a londoni olimpián ezüstérmes cselgáncsozó, Ungvári Miklós birkózóviadalon indult, és négy győzelemmel járult hozzá a Ceglédi VSE csapatának sikeréhez.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.