Az elmúlt napokban egymást érték a brutális gyilkosságok. Egy hete a budapesti Rózsadombon egy férfi kivégezte a feleségét, közös, négy-éves gyermeküket, majd magával is végzett, pár napja pedig Nyíregyházán is szörnyű féltékenységi...
Az igazságügyi fegyverszakértő szerint a rendőrök szolgálati fegyveréből nem származhat az a gyilkos golyó, amely megölte Pálvölgyi Péter nyomozót 2016-ban Bőnyben. Győrkös azóta is tagad. <br />
Több mint egy hónapja, rejtélyes körülmények között hunyt el a 23 éves L. Gábor, akit biztonsági őrök tepertek le a General Electric ózdi üzemében. A fiatalember halálának okáról azóta sem tájékoztatták a családját.
Egyelőre nem kerül szabadlábra Bene László, a skálás gyilkos. A Szegedi Törvényszék szombaton (ma) hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság március elsején meghozott döntését.
Elkészült az új szakértői vélemény Eva Rezesová ügyében. Úgy tudjuk: az új műszaki szakértő megállapításai kizárják, hogy igazat mondott a tanú, aki miatt közúti veszélyeztetéssel vádolják a szlovák nőt.
Valóban egy magányos farkas rablási kísérlete lehet a Lehel utcai bankrobbantás? A Bors által megkérdezett szakértő szerint az akció kivitelezése, a nyilvánosságra hozott fotók alapján aligha erről van szó.
Várhatóan két hét múlva készül el a Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával gyanúsított P. László elmeállapotáról szóló szakvélemény - értesült az MTI Hírcentrum.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.