Kőkeményen asztalra csapott a máskor mindig kedélyes Gáspár Zsolti. A showmant testvére, Győző vádjai hozták ki a sodrából, s a Borsban nyilvánosan cáfolja valamennyit.
Jessica szeretné felhívni a figyelmet állapotára és arra, hogy ezt ritka rendellenességet ne próbálják meg egyesek valami bizarr „fétisként” eladni és ezzel pénzt keresni.
Sokan csak legyintenek, ha az elsősorban tiniket vonzó, táncos közösségi oldal nevét hallják. Egy fiatal nő azonban az életét köszönheti neki: így tudta meg ugyanis, hogy rákos.
A 13 éves lány életébe kerülhetett volna a fürdőzés – és a karácsonyi ajándék. Szerencsére szülei és a kiérkező mentők idejében cselekedtek, így elkerülték a tragédiát.
Amikor végül mesterséges kómába helyezték a ritka, de halálos betegségben szenvedő ötéves kislányt, az orvosok abban sem voltak biztosak, túléli-e a következő 24 órát. Ehhez képest hetekkel korábban még azzal nyugtatták az édesanyját:...
Szabados Levente egy születési adottság következményeként egy nagy kiterjedésű érdaganatot visel az arcán. Az előítéletekkel ellentétben ez sem akadályozta meg abban, hogy sikeres vállalkozóként akár egyszerre 30 embernek is munkát...
<p>Könnyen a sürgősségi osztályon találhatják magukat azok a férfiak, akik szexuális vágyuk fokozására a vadmézzel próbálkoznak, állítják török kutatók.</p>
Borzasztó kegyetlenséget rögzített egy kórház biztonsági kamerája, ahol egy segítségért könyörgő, járóképtelen betegtől megtagadták az ellátást, majd az ápolónő még meg is rugdosta, mert azt hitte, csak megjátssza a betegséget.
Nem akarta kivárni a kórházban a koronavírus-tesztjét, így hazament gyermekeihez és élettáráshoz a mellkasfájdalmakra panaszkodó édesapa. Később holtan találták.
Rá sem lehet ismerni arra a korábban életvidám, mosolygós 44 éves asszonyra, akit szűk egy év alatt sorvasztott el halálos betegsége. Az orvosok úgy vélik: a nyolcgyermekes édesanyának már csak hetei vannak hátra.
Egy új kutatás szerint összefüggésben lehet a nyálban lévő vírusszint a betegség lefolyásával. Ha ez beigazolódik, az orvosok segítségül hívhatják a teszteket, és alkalmazásukkal életeket menthetnek.
Mint minden kisgyermek, az SMA-s Zente is szereti a havat, szüleivel ki is használták, hogy az elmúlt napokban nagyobb mennyiség esett a hegyekben. Az izomsorvadásban szenvedő kisfiúért az egész ország izgult, története mindenkit megérintett.
A 67 éves énekesnőt még novemberben döntötte le a lábáról a világjárvány, amit azóta sem sikerült teljesen kihevernie. Noha a kórt sikeresen legyőzte, annak súlyos szövődményeivel még meg kell küzdenie.
Már-már azt hitték, minden remény elveszett, amikor az utolsó utáni pillanatban meggondolta magát a donor, aki megmenthette volna a tündéri nyolcéves kislány életét. Szülei mégsem adták fel – így sikerült találni egy új megmentőt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.