Nosztalgia

Betegsége után újra zenél Molnár György Elefánt – „Az Omegának vége, nem szabad ezt tovább erőltetni!”

SzK

2023. március 25. szombat 08:30

Egy évvel ezelőtt műtötték Molnár György Elefántot. Kétszer küzdött meg a rákkal, túl van több operáción, kemoterápián. Most úgy tűnik, végleg leszámolt a kórral. Felépülésében fontos szerepet játszott a zenélés, elmondása szerint újra elkezdte a szövegírást és a dalszerzést. Azt is elmondta, számára vége az ikonikus magyar zenekarnak, az Omegának.

Nagy megpróbáltatáson van túl az Omega zenekar gitárosa, Molnár György Elefánt, hiszen másodszor is legyőzte a halálos kórt, a rákot.

Fotó: Facebook

 Tavaly a kemoterápia, majd műtéte után újra meg kellett tanulnia járni, de a zene iránti szeretete nem csillapodott, sőt, elmondása szerint újra elkezdett alkotni.

Az egész életemet a zenekar jelentette, jelenti most is

 – kezdte a gitáros és elmondta, hogy nem folytatja tovább az Omegát, számára egy korszak lezárult, az együttesnek van egy történelme, amit úgy kell meghagyni, ahogyan van.

– Nem szabad ezt tovább erőltetni, mert minden csak rosszabb lesz! Maradjon meg az emberek emlékezetében, a tudatában, a szélben, az, ahogy ez idáig történt. Nem szeretném erőltetni, hogy keresünk magunk mellé fiatal zenészeket. Lehet, hogy baromi jó zenészek, de egyik sem lesz a Kóbor János, sem a Benkő László, sem a Mihály Tamás.

Szép emlékeket táplál a zenésztársaival együtt töltött időről, hálás, amiért mindez megadatott neki.

Én úgy tekintek erre vissza, hogy egy ajándékot kaptam az élettől. Kevés ember élheti azt meg, hogy tízezrek, százezrek előtt lépjen fel és hogy ilyen nagy számú közönség éltesse őt. Ez egy áldott állapot.

Elefánt számára felfoghatatlan az az érzés, amikor felmegy az internetre és a saját számaik alatt milliós a megtekintés. Boldog, hogy ennyi emberhez el tudott jutni a zenéjük.

A legendás zenész azt is megosztotta, hogy mostanában nagyon elfoglalt, hisz Németországban, illetve itthon is, az összes eddigi megjelent lemezeiket kiadják majd CD formátumban. A mai napig aktívan írja a szövegeket, zenét szerez. A produktív időszak eredményeként már megszületett 6-8 dal, mely közül az egyik ’Az utolsó mohikán’ címet viseli, melyben megemlékszik egykori zenésztársairól is, akik ma már sajnos nincsenek közöttünk.

Még az is lehet, hogy nem én fogom énekelni, hanem keresünk majd valakit rá a fiatal zenekarok közül – mondta sejtelmesen a zenész.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16059978_auto_resized.jpg
origo.hu

Elviselhetetlen sztárok: kikkel a legrosszabb együtt dolgozni?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15775_resized.jpg?avcount=1685850609
origo.hu

Ettől az ukrán bejelentéstől félt mindenki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16059013_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Singh Viki toxikus kapcsolatáról beszélt: Vert és megalázott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060683_auto_resized.png
hirtv.hu

Globál: Elon Musk agyba ültethető chipekkel végezhet emberkísérleteket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060350_auto_resized.jpg
ripost.hu

Lélegzetelállító együttállást láthatunk éjjel az égen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060381_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Huszonegy év után ismét Bajnokok Ligája-döntős a Ferencváros

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15776_resized.jpg?avcount=1685850609
origo.hu

Titokzatos férfival töltötte az estét Schobert Lara - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060518_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási siker, Szoboszlai góllal és kupagyőzelemmel búcsúzhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16060031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bomba alakot villantott Laky Zsuzsi, ő a magyar J.Lo

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/27FKqXY3fr0w3tLuzG_Bu0h4WXIOjouo3jwTDclm5zU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E0YTQzMjk5N2YzMjQxNTg4NTEzNzRjOTYwOTBlOTlh.jpg
BALHÉ

A helyzet fokozódik, kezd elmérgesedni ByeAlex és Ganxsta Zolee ügye

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/JOmBVrxpTl4sr9rTNSZKfxLi_yvPHMwr4238zC_IOwM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VjZTg3ZTI3MWQ1ODQ2MmJhODZiZjRlMTQyZDIyOWE2.jpg
BABA

Gáspár Győző és Bea kisebbik lánya elárulta, mikor jön a baba