Igazi kis hős: már öt szervét át kellett ültetni a súlyos beteg Patricknak

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 24. 16:30
Addig nem nyugszik, amíg nem élet normális életet.
Piréz

A nyolcéves Patrick Askham súlyos rendellenességgel született: egyes szervei kívül voltak a testén. A gastroschisisnek nevezett betegség következtében a hasi szervei kizáródtak, emiatt egy külső csövön keresztül kellett táplálni.

Ez ugyan viszonylag kezelhető volt, de lehetetlenné tette számára a normális életet. Ráadásul a hasfal hiánya miatt kívül rekedt beleket semmi nem védte, ezért szülei az operáció mellett döntöttek. Nyolc évesen kapta meg az első béltranszplantációt, ám olyan szövődményei lettek a beavatkozásnak, hogy a többi szerve is károsodott. Emiatt további négy szervátültetést kellett végrehajtani rajta, a többi között új májat is kapott. 

Ő csak egy normális, nyolcéves fiú, aki játszani akar, összepiszkolni magát, verekedni a többi sráccal, focizni - egyszerűen normális életet élni. Nem akarja, hogy az egészsége ebben megakadályozza, ezért vállalta mindezt. Igazi szuperhős

- mondta róla édesanyja a LeedsLive-nak. Michelle hozzátette, hogy állapota ellenére kisfia soha nem sajnálja magát, pedig erre minden oka megvolna, mivel a transzplantáció által kiváltott immunreakciója allergiássá tette a napfényre, a szervezete így most a melegre és a hőségre is rosszul reagál. Szülei ezért azt tervezik, hogy a kertjükben alakítanak ki számára egy fényvédett helyet, hogy ne kelljen minden idejét a négy fal között töltenie.

A Patrickkal veleszületett nyitott hasfali rendellenesség ötezer szülésenként egy gyermek esetében fordul elő. Azzal meg, hogy emiatt öt szervátültetésen kellett átesnie, alighanem rekordernek mondható a nyolcéves brit kisfiú.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.