„Örökké fájdalmat fog érezni” - lába amputálásáért könyörög a fociimádó kisfiú

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2023. március 26. 11:30
Ritka állapota miatt továbbra is érzi a kínzó fájdalmat, hiába gyógyult meg. Soha nem fog már megváltozni a kisfiú élete.
K.B.

A fájdalom megfosztja a gyermekkorától a kisfiút, aki focizás közben szenvedett balesetet. Barátai azonnal segítséget hívtak a felbukott, és erős bokafájdalomra panaszkodó 12 éves Brendanhoz. 

Recovering,Little,Child,Lying,In,The,Hospital,Bed,Sleeping,,Her
Képünk illusztráció / Fotó: Shutterstock

A 42 éves Hayley Greig egyenesen hazavitte a fiát, hogy kipihenhesse a riadalmat. Pár órával később Brendan egész lába elfeketedett. Először az orvosok sem értették, mi történt a gyerekkel. Aztán rájöttek, hogy komplex regionális fájdalom szindrómában szenved. Szegény fiú képtelen lett lábra állni, és még könyörgött is az anyukájának, hogy vágja le a lábát – írja a Mirror. 

- Semmit sem szeretnék jobban, mint visszakapni az én boldog kisfiamat. Szívszorító volt végignézni, ahogy egyik kezelésről a másikra küldik. Egyik este még rám is nézett, fájdalommal a tekintetében, és könyörgött, hogy vágjuk le a lábát – kezdte megtörten Hayley.

Brendan lába már meggyógyult, de ritka betegsége miatt az agya továbbra is fájdalomérzetet kelt. Sajnos erre jelenleg nincs gyógymód, de vannak kezelések, amik segíthetnek rajta. Csakhogy ezek a gyógyszeres kezelések nagyon drágák. 

- Teljesen tehetetlennek érzem magam. A lelki trauma, amit ez a fiamnak okozott, több, mint amivel meg tud birkózni. Régen a foci megszállottja volt, mindig is arról álmodott, hogy egy nap a Manchester United vagy az England játékosa lesz. Most azonban elvették tőle a vágyait. Örökké fájdalmat fog érezni, és hosszú út áll előttünk. De elhatároztam, hogy talpra állítom a kisfiamat – mesélt pokoli megpróbáltatásaikról a háromgyerekes anyuka.

Hayleg jelenleg 15 ezer fontot szeretne összegyűjteni. Ez lenne az ára annak a gépnek, ami képes lenne annyira tompítani Brendan fájdalmát, hogy képes legyen újra járni és visszatérhetne a régi életéhez. 

 

A Sudeck-szindróma, más néven komplex regionális fájdalom szindróma viszonylag ritkán kialakuló perifériás idegi zavar, amely krónikus fájdalommal jár. Ha többet szeretnél tudni a betegség lehetséges okairól, tüneteiről és a fájdalom megszüntetésére alkalmas kezelési módszerekről, alábbi cikkünkből mindent megtudhatsz!

 


 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.