A Tabánban mindig presztízs volt fellépni, a nemzeti ünnepen is sztároké a deszka. Augusztus 18-20. között többek között Charlie, Demjén Rózsi és a Neoton is óriási bulival készül a fővárosban.
Évek óta allergiás a darázscsípésre a népszerű színész, így bepánikolt, amikor most egy hatalmas lódarázs beleszúrta a fullánkját. Azonnal dagadni kezdett a keze, pár órával később már a csuklója is a háromszorosára duzzadt.
Mikó István harmonikus életet él a szintén színésznő szerelmével, Szabó Anikóval. A közös munka nincs rossz hatással a kapcsolatukra, sőt, még jót is tesz nekik. Elárulta: 72 évesen most leginkább arra vágyik, hogy végre nagypapa legyen.
Úgy tűnik, a magyar Ken babának sikerült túllépnie verbális bántalmazó kapcsolatából. Egy fotó buktatta le, melyben egy titokzatos személlyel vacsorázott.
Saját életét énekli el az egykori megasztáros visszatérő dalában. Hosszú idő után ismét szeretne színpadra lépni, és már tervezik legújabb albumát Fekete Dávidnak.
A színpadon balesetet szenvedett énekes lábát jelenleg is fekvőgipsz tartja, aminek a nevében is benne van, hogy feküdni kellene vele. Marics ehhez képest féllábon ugrálva vadul a színpadon, amivel többet árt magának, mint gondolná.
Hatalmas port kavart néhány héttel ezelőtt Dolly állatkínzási botránya. Az énekesnő próbálja bizonyítani ártatlanságát, ám az ügy még mai napig nincs lezárva. Szikora Róbert most elmondta, mit gondol a kialakult helyzetről.
A magyar származású világhírű modell minden jel szerint a szülei vidéki birtokán, szombaton mondta ki a boldogító igent Dylan Sprouse amerikai színésznek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.