6 ezer forintos órabérért, takarítóként dolgozik a képernyőről eltűnt, elvált színésznő

Lyndyann Barrass
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 23. 09:00
A takarítócég 6 ezer forintos órabérét foglalkoztatják a dolgozókat.

A Byker Grove című népszerű brit sorozat színésznőjét, Lyndyann Barrasst évekkel ezelőtt Spuggyként ismerte meg a nézőközönség. 1989 és 1992 között szerepelt a képernyőn, és karaktere a brit tévézés egyik legkedveltebb szereplője lett. A sorozatot hetente több millióan nézték. Lyndyann ezután számos színházi előadásban is szerepelt, majd csatlakozott az Angel nevű lánybandához. Egy év után azonban kilépett, mert a zeneipar nem hozta meg számára a várt sikereket.

Három évvel később eszméletlenre vert az utcán három idegen, akik felismerték, hogy én vagyok Spuggy. Szerencsére nem sérültem meg súlyosan, de ez volt az utolsó csepp a pohárban. Úgy döntöttem, végleg kilépek a showbizniszből 

– idézi a most 47 éves Lyndyann szavait a Mirror.

A korábbi színésznő most Sunderlandben él és saját takarítócégében dolgozik. A The Sun értesülései szerint 14 fontos, azaz nagyjából 6 ezer forintos órabérét foglalkoztatják a dolgozókat.

Ami Lyndyann magánéletét illeti, 1999-ben megházasodott, majd két gyerekük született, de 2012-ben elváltak a férjével.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.