"Azt hittem, nem jövök haza" - háromszor nézett farkasszemet a halállal Bódi Csabi

Bódi Csabi
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 23. 10:00
Bódi Csabit kemény fából faragták, még a halálnak is beint, ha úgy van. Márpedig, úgy van!
Natasha

Bódi Csabi tisztában van vele, hogy az élet törékeny, hiszen már többször is megérintette a halál szele. Megküzdött a koronavírussal, megmenekült egy lángoló autóból, s az autópályán is túlélt egy életveszélyes vihart. Azóta mindent átértékelt, s igyekszik a legjobbat kihozni a dolgokból.

Bódi Csabi
Fotó: Knap Zoltán
Bódi Csabi háromszor győzte le a halált

Veszélyes utakon

Sokszor farkasszemet néztem már a halállal

- Mindig azt mondják, hogy az előadóművészek munkája valójában nem is munka, pedig veszélyesebb, mint gondolnák. A legtöbben csak azt látják, hogy a színpadon állunk, énekelünk és szórakoztatjuk a közönséget, de azt elfelejtik, hogy nem csak ebből áll ez a szakma. A dalok születését megelőzi jó sok óra stúdiózás, tervezés, forgatás, de amiről sosem esik szó, az az utazás. Sok kollégám nevében mondhatom azt hiszem, hogy vannak olyan hétvégék, mikor az ország egyik pontjából a másikba kell átautózni, ami nem egy leányálom, ráadásul kicsit sem veszélytelen... - mondta a Ripostnak Csabi, aki kiemelte, hogy a rengeteg utazás miatt óriási veszélynek vannak kitéve. 

Több ezer kilométer van már a kezemben, de így is előfordult, hogy azt hittem nem jövök haza. A legelső alkalom az volt, mikor kigyulladt az autóm, és csak a szerencsén múlott, hogy ki tudtam szállni belőle. Nem rég pedig a porviharban pörgött le előttem az életem, halálfélelmem volt. Mindkét alkalommal fellépésre siettünk egyébként... 

- fogalmazott a népszerű zenész, akinek a koronavírus járvány miatt is hajszálon múlt az élete. A Bódi családban óriási volt az aggodalom, mikor Csabi kórházba került. Tíz napig feküdt a klinikán, szerettei pedig nem tudták meglátogatni. Azok a napok nagyon nehezek voltak a számára, s mint kiderült, volt egy pont, amikor azt gondolta: nincs tovább!

Végül sikerült legyőznie az ádáz vírust is Csabinak, már csak egy rossz pillanatként élnek az emlékében a történtek...

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.