Komoly döntésre szánta el magát Pataky Attila

pataky attila
PUBLIKÁLÁS: 2023. július 23. 20:00
Nehéz időszakon ment keresztül Pataky Attila. Bár sikerült talpra állnia, és ma már jó egészségnek örvend, mégis úgy döntött, megírja végrendeletét.
N.V.N.

Pataky Attila életében jelenleg minden a legnagyobb rendben van, de sok megpróbáltatás van mögötte. 72 év év ide vagy oda, úgy gondolja, csodálatos élete volt és van, amiben párja is nagy szerepet tölt be.

Pataky Attila
Megtette a hivatalos lépéseket vagyonát illetően Fotó: Karnok Csaba

Engem a Jóistenke nagyon szeret, mert tizenöt éve Orsival együtt létezünk. 

Nagyon komoly áldás, hogyha valódi párja van az embernek, ráadásul nekem Orsi a feleségem is. Egy Rák jegyű férfinak nem lehet jobb és szeretőbb társa egy Mérleg nőnél! Orsi mindig visszahúz egy vékony cérnaszállal, ha felszállok a levegőbe – árulta el az énekes, majd hozzátette, meglehetősen nehéz időszakon van túl.

Az utóbbi években nagyon sok megpróbáltatás ért, de mindből kijöttem, nem hagytam magam. Kerestem az új utakat, és most is itt vagyok egyben. 

Gond nélkül meg tudok csinálni kétórás koncerteket, turnéban – bármikor. Imádunk zenélni, csak az a bolond világ hagyjon minket és az emberiséget létezni. Imádom az életet! – nyilatkozta a Sorry! magazinnak az EDDA frontembere.

Most minden kerek az életében, mégis megtette a hivatalos lépéseket vagyonát illetően, melyről részletesen hétfőn olvashatnak  a borsonline.hu-n.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.