A világhírű Rhoda Scott és Varnus Xavér még egy elromlott liftben döntötték el, hogy Budapesten is színpadra állnak. A rendhagyó orgonapárbaj részleteiről Xavér nyilatkozott.
Richard Humphrey nem tudott ott lenni fia születésekor, mivel éppen egy brit tévés vetélkedőn vett részt, ahol tizennyolcmillió forintnak megfelelő összeg ütötte a markát.
Egy ötezer éves, Csehországban talált csontvázról feltételezik, hogy az első homoszexuális férfi lehet, akit a történelemből ismerhetünk. Férfi létére ugyanis nôként temették el.
Lapunk 2010. június 2-i számának címoldalán az „Alföldi befogja színészei száját”, illetve ugyanezen számának 17. oldalán az „Alföldi csendet parancsolt” című cikkekben valótlanul állítottuk, illetve híreszteltük...
Gigi kiesése óta beindult az agyalás a ValóVilágban. Alekosz és Éva már két lépéssel előre gondolkodik. Ha tervük beválik, Béci elbúcsúzhat a játéktól.
Saját, szigorú törvényei szerint él Király L. Norbert: szakmai alázattal hallgatja az idősebb kollégák véleményét, és nem áll spiccesen színpadra, az ismerkedésre azonban nem vonatkoznak regulák.
Az egészségét teszi kockára a Jóban Rosszban Margit doktornője. Ám Brózik Klárát annyira magával ragadja az izgalmas történet, hogy lázasan is szívesen áll a kamera elé.
Kiássák Leonardo Da Vinci Mona Lisa festményének modelljét. A kutatók rekonstruálni akarják vonásait, hogy kiderüljön: tényleg Lisa Gherardini Del Giocondo-e a titokzatos nő.
Végre jó hírek érkeznek Japánból: sikerült megállítani a sugárszennyezett víz szivárgását, és akadnak túlélők, akik a tragédia után csaknem egy hónappal találták meg egymást.
Madonna egykori személyi asszisztense, Caresse Henry tavaly lett öngyilkos, ami az elhunyt nővére szerint Madonna felelős, mert ráerőltette a kabbala tanokat.
A Bors asztrológusa pontosan egy évvel ezelőtt közölte Szentiványi Hajnalkával, hogy hamarosan anyai örömök elé néz. Sôt a költözést is elôre jelezték a csillagok.
VV Szandika néhány szájfeltöltés és mellnagyobbítás után ismét plasztikai műtétre adta a fejét. Pontosabban az orrát: a ValóVilág 4 plasztikcicája ugyanis elégedetlen volt szaglószerve eddigi formájával.
Egy keleti gyógyító módszer tette elviselhetőbbé a börtönéletet Keleti Györgyi számára. Így hát nem csoda, ha a kiszabadult lány mesterét kereste fel elsőként.
Se esküvőt, se gyereket nem tervez Várkonyi Andrea és Bochkor Gábor. A sztárpár a Frizbiben beszélt először kapcsolatáról, és arról, hogy kislányuk érkezése változtatta meg kettejük viszonyát.
Kedden délután elhunyt Komlós Juci – tájékoztatta az MTI-t szerdán a Nemzeti Színház. A nemzet színészére, Jászai Mari-díjas és érdemes művészre sokan a Szomszédok Lenke nénijeként emlékeznek majd.
Az emberi elme határait feszegeti a Csúcshatás, ám nem képes a lerágott témát elég új és érdekes megközelítésbe helyeznie. A főszereplő, Bradley Cooper viszont egy másik oldalát is megmutatta.
Bencsik Tamara remegő lábbal érkezett mellműtétje helyszínére. A szexi énekesnő évek óta dúsabb kebelre vágyott, és végre megvalósult az álma. A Bors is vele tartott a klinikára.
Liptai Claudia nemcsak frizuráját cserélte le, de megváltoztatta eddigi ruhatárát is. A dögös vörösből világosszőkévé változott műsorvezetőből egy érettebb és elegánsabb nőt varázsolt a Nagy Duett stylistja.
Rejtélyes pártfogó pénzeli Bakács Tibort, derült ki a szalámilopáson ért kritikus bírósági perén. Az újságírót pénzbüntetésre ítélték, amit a százezres havi apanázsból kell kifizetnie.
Sírva rohant ki az Erotika Kiállításról VV Éva. A ValóVilág sztárja a rendezvény szépségversenyére jelentkezett, de táncos-zenés felvonulását kinevették.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.