A ValóVilágból ismert lány csak nevet azon, hogy őt is meggyanúsítják a dubajozással. Azt állítja: hoszteszként és táncosként is mindig erkölcsösen viselkedett, soha senki nem érinthette meg szoborszép testét .
Listánk ötödik, egyben utolsó szereplője a világ egyik legfontosabb városának, New Yorknak az első embere. Michael Bloomberg a leggazdagabb politikus a földön, vagyona több mint 18 milliárd dollár.
A menyasszonykereső műsorból megismert Olga élete válságba került. Az orosz lányt sorra utasítják el a munkáltatók, mert nem akarják, hogy cégüket Alekosszal hozzák összefüggésbe.
Nem véletlenül kritizálta az X-Faktorban Keresztes Ildikó az orrhangját, mára elkerülhetetlenné vált az operáció. Ha rendbe rakják orrsövényferdülését, a korábbinál is sikeresebb lehet.
A két éve elhunyt énekes édesanyja, Kaherine Jackson a héten tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a Wales-i Millennium Stadion színpadán fognak egy nagyszabású estet tartani, melyre több ezer rajongót várnak.
Két szépség között vergődik Leonardo DiCaprio, aki egyelőre nem akarja hivatalossá tenni Blake Livelyvel való kapcsolatát, mivel még mindig fontolgatja a békülést exével, Bar Rafaelivel.
Ismét kihallgatták a kerítéssel gyanúsított Sz. Vivient, akit továbbra sem engednek házi őrizetbe, hanem újabb 90 nappal meghosszabbították előzetes letartóztatását.
Tóth Gabi és Bencsik Tamara frizuráját követelik a fodrászoktól. Zsidró Tamás elmondta: nem telik el nap a szalonjában, hogy valaki ne akarna az énekesnőkhöz hasonló hajat vágatni.
Varga Viktor már másodszor került komoly veszélybe kedvenc időtöltése miatt. Mindkét lábát eltörte korábban, most pedig igen közel került ahhoz, hogy elveszítse a látását.
Amy Winehouse édesapja képtelen megbirkózni lánya halálával. Mitch az énekesnő temetésén arról beszélt, hogy Amy boldogabb volt, mint valaha, mert leállt a droggal.
Új nővel és rejtélyes mosollyal érkezett Alekosz a salgóbányai Valódi Élmény fantázianevű táborba, ahová Béci nemcsak nyolcvan kalandéhes gyermeket várt, hanem egykori valóvilágos társait is.
Nyertes Zsuzsa tiltakozik a plasztikai beavatkozások ellen, ám azt nem tagadja, hogy fiatalsága megőrzéséért mindent megtesz. Saját vérplazmáját fecskendezteti dekoltázsába.
Fóbiája akadályozta Caramelt abban, hogy a budapesti panoráma részeként tündököljön egy magazin címlapján. A Lánchíd tetejére kellett volna felkapaszkodnia, de a feléig sem ért.
Lindsay Lohan egyre jobb formában van, és a jelek szerint leszbikus múltjával is szakított, hiszen az elmúlt héten újabb és újabb férfiak oldalán mutatkozik.
Amy Winehouse utolsó koncertje Belgrádban volt június 18-án. Az arra eladott belépőjegyeket most az eBayen árulják és veszik is, méghozzá horribilis összegért.
A Förtelmes főnökök hiába vonultat fel élvonalbeli színészgárdát, a vígjáték közönségesre sikerült. A nézők azonban a kedvezőtlen kritikák ellenére is kedveli a filmet.
Előhúzza korábbi nyerő párosát a Music Television, azaz tizennégy év szünet után ősztől újra szörnyülködve röhöghetünk Beavis és Butthead trágár beszólásain.
Százhatvan centi sincs, mégis imádják a nők, hét Grammy-díjat, egy Oscar-díjat és egy Golden Globe-ot nyert. Hamarosan pedig a Sziget közönségét is elvarázsolja.
Jennifer Lopez óriási fizetésért vállalta, hogy az American Idol című tehetségkutatóban zsűrizzen. A válófélben lévő J.Lo hat és fél milliárd forintnak megfelelő összeget zsebel be.
Életében másodszor játszik filmben Szinetár Dóra. Az S. O. S. Love! egyik főszereplőjeként csúcsformában áll a kamerák elé, ugyanis ledobta azt a néhány kilót is, melyet feleslegesnek érzett.
Éjfél óta látható az interneten VV Zsófika Rágógumi című dalának klipje. A ValóVilág 4 naivája az elsők között kezdett előadói tevékenységbe a villából való kijövetele után, ám hiába forgatta le a Puskás Peti segítségével...
Egész évre beosztotta idejét Gesztesi Károly, hogy folyamatosan a gyerekeivel lehessen. Erre azért is van lehetősége, mert a külföldi zongorakoncertek helyett magyar fellépéseket vállalt.
- Szűk körben temették el Amy Winehouse-t, akinek legutóbbi párja, Reg Traviss összeomlott, volt férje, Blake Fielder-Civil pedig kiborult, mikor megtudta, hogy Amy kihagyta a végrendeletéből.
Aggódnak VV Éva szülei lányuk állapota miatt. Az utóbbi időben állandóan dührohamokkal küzdő törtetőt kényszerpihenőre akarják fogni, és elzárni a nyilvánosság elől.
A valóságshow-k koronázatlan királya helyett kapja meg Peller Mariann az áhított műsorvezetői posztot a TV2 újonnan induló, ÖsszeEsküvők című műsorában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.