Nemrég még az életéért küzdöttek, így szinte a csodával határos, hogy most már mennyire jól van a színész. Gipszét két héttel korábban vették le, mint tervezték.
Cesar Millan, a világhírű kutyapszichológus biztosan egyetértene azzal, hogy a kutyák szeretik, ha a gazdáiknak határozott elképzeléseik vannak, és fontos is, hogy tudják, ki a főnök.
A bátyjáról, Sinkovits Imréről elnevezett utcától pár méterre, a Boldog Özséb-plébániatemplomban búcsúztatták temetése után egy nappal Sinkó Lászlót. A szertartás, kívánsága szerint meghitt, bensőséges volt.
Vajna Timi kishúga igen jó nő, le is szerződtette Kedves Feri egykori és mostani barátnőiből álló Sugarbird modellnek. De ha ősszel tényleg az lesz a divat, amit rá adtak egy fotózáshoz, akkor inkább mi is beköltözünk Andy Vajnához.
Jól tudja Gianni Annoni, milyen finom ételekkel lehet átvészelni a forró nyarat, és milyen finomságokat készíthetünk szerelmünknek ezeken a nyári estéken. Ő lecsót kapott első alkalommal kedvesétől, Debreczeni Zitától.
Kedvesével együtt bulizott a Sziget Fesztiválon Osvárt Andrea. A színésznő ugyan nem említette kísérőjét, amikor a társaságáról kérdeztük, ám a fotók mindent elárultak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.