Győzike fojtogatott, Kedves krumplival dobált, Hujber Kamerát tört

verekedés
PUBLIKÁLÁS: 2015. augusztus 20. 05:00
Bár az újságíró és a celeb gyakorlatilag nem létezhet a másik nélkül, akadnak esetek, amikor a híresség képtelen elfogadni, hogy olyan dolgairól is lehet írni, amikre esetleg nem feltétlenül büszke. Újságírók kontra hírességek, egészen a tettlegességig.
Bors

Nagy port kavart a hazai média világában, amikor kiderült, Kedves Ferenc a múlt hét végén a Sziget Fesztiválon sült krumplival dobált meg egy újságírói stábot csak azért, mert nem akarta, hogy közös képet készítsenek róla és régi-új szerelméről, Zimány Lindáról. Ám a teljesen jogtalan viselkedése nem egyedi a hazai sztárvilágban, és többekkel is előfordult már, hogy a bulvár érdeklődő kérdéseire hirtelen haraggal reagáltak.

Hujber Ferenc még 2007 májusában vette el, majd hajította le egy bevásárlóközpont negyedik emeletéről egy újságíró videokameráját. Bár az esetben nem sérült meg senki, a sértett Körmendi Gábor feljelentéset tett, majd a bíróságon nyert is a színész ellen, akit a III. kerületi bíróság rongálás miatt egy évre próbára bocsátott. Az esetről készült videót itt tekinthetik meg.

Márki Zsuzsi, a Való Világ 4 botrányhősnője egy időben valódi közellenség volt. Már a valóságshowból is azért zárták ki, mert naranccsal dobálta meg játékostársát, Olivért, majd 2012 februárjában ököllel véresre verte a Blikk újságíróját, amiért egy pár nappal korábban megjelent cikk címében azt írták, a testéből él (ami egyébként akkor igaz is volt). Zsuzsi az ökölcsapások után még meg is rugdosta a földre kerülő újságírót, majd az erről készített felvételt feltöltötte a Facebookra.  A VIII. kerületi rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérlete miatt indított eljárást, Zsuzsi ellen, aki azóta megtalálta számításait és őszintén beszél múltjának legsötétebb időszakairól.

Gáspár Győző 2009-ben a Holnap történt című bulvárfilm bemutatójára érkezett családjával, amikor egy újságíró egy pohár pezsgővel kínálta volna. Ő erre megsértődött, hiszen ő nem iszik abból a pohárból, amibe már beleittak. Az újságíró kolleganője kicsivel később elnézést kért, ha esetleg megbántották volna valamivel, erre Győzike annyira kivetkőzött magából, hogy nyilvánosan cibálni és fojtogatni kezdte a lányt, s közben a szeretőjének nevezte és azt kérdezgette, hogy miért jött el a bemutatóra.

Rékasi Károly 2013 októberében vette el a Velvet fotósának egymillió forintot érő fényképezőgépét. Rékasi azután lépett a tettek mezejére, miután észrevette, hogy a fotós egy nyilvános sajtóesemény után, de még a távozásuk előtt képeket készített róla és akkor még új barátnőjéről, Pikali Gerdáról. Rékasi egyik ismerőse még a rendőrök kiérkezése előtt motorral visszahozta a gépet, de a fotós feljelentést tett a színész ellen. A rendőrség végül nem állapított meg sem szabálysértést sem bűncselekményt...

Baukó Éva 2011-ben arról panaszkodott az RTL Klub Reggeli című műsorában, hogy egy újságíró fojtogatta őt egy sajtónyilvános születésnapi partiban. A zsurnaliszta erre máshogy emlékezett, állítása szerint ugyanis az akkoriban éppen dackorszakát élő Éva odalépett az éppen fotós kollégájával beszélgető újságíróhoz, majd felrántotta az újságírónő szoknyáját a feje tetejéig és azt ordibálta, hogy "nesze neked celebfotó, ezt írjátok meg". Miután Éva kétszeri figyelmeztetése ellenére sem állt le ezért hirtelen megfogta a nyakát és ellökte őt magától, de fojtogatásról szó sem volt. Az újságírónő az eset után bár terelhette volna jogi útra is a dolgokat, nem akart további sárdobálást, ezért nem élt hivatalos panasszal.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.