81. oldal - Bezzeganya

Július 27-én szültem, pont a kiírt időpontban, ami elég kacifántosra sikeredett. Férjemmel bementünk ctg-re délután két órakor. A gép 10 perces fájásokat mutatott, de nem éreztem még semmit. Hazaküldtek, mondták, ha fáj, és jobban jönnek a fájások, menjek vissza.

Ma van az Állatok világnapja, melyet azért ünnepelnek október 4-én, mert ez az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc halálának napja és emléknapja. A legenda szerint Assisi Szent Ferenc nemcsak értett az állatok nyelvén, hanem beszélgetett is az állatokkal. Az ünnep célja, hogy az állatok és emberek közötti kapcsolatot erősítse, és felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára. Ebből az alkalomból olyan fotókat hoztunk, melyeknek főszereplői az állatanyák és  -gyerekek. Kattints a lenti képre!

Éééés azt hiszem, kijelenthetem, hogy ezennel elérkeztünk az utolsó terhesnapló posztomhoz. Ugyanis a következő esedékes megjelenéskor a harmadik kisfiam immár a pocakomon kívül fog rugdalózni, és valószínűleg éppen a táplálásával leszek elfoglalva.

A mai kórháztesztben a SOTE II. szülészeten szerzett tapasztalatairól mesél egy anyuka. Ha te is megosztanád véleményedet, élményeidet, benyomásaidat a kórházról, ahol szültél, a [email protected] emailcímre várjuk írásod. A teszt megírásához itt találsz segítséget­­­­­­­>>>.

Mióta nem dolgozom a keresztcsonti fájdalom miatt, felváltva érzem magam nyugdíjasnak és kisgyereknek. Gyereknek, mert csomószor leejtek valamit, de nagyon ritkán tudom csak felvenni, úgyhogy ha nem törékeny, akkor elrugdalom a férjemig, és ő felveszi nekem. Néha ugyanazt leejtem többször egymás után. Tisztára mint amikor a babakocsiból kidobálja a játékát valaki újra és újra. Vagy néha annyira bemerevedik a deréktájékom, hogy nem tudom felvenni a cipőmet egyedül. Szerencsére ezek egyáltalán nem zavarják a férjemet.

Kora reggel van, félálomban hallom, hogy zörög odakint, még sötét van és hideg, ránézek az órára, fél hatot mutat. Ne már, vasárnap van! - gondolom törődötten. Alig akaródzik kibújnom a takaró alól, de tudom, hogy kelnem kell, mert már türelmetlen. Reggelit követel. Felveszem a meleg köntöst, kávét töltök, neki reggelit teszek az asztalra. Türelmetlenül falatozza, mintha már napok óta nem evett volna, szürcsöli a tejet, hátam borsódzik a hangtól. Csevegéshez még nincs kedvem, kávé előtt biztos nem, csak hallgatom, ahogy magyaráz. Közben magamnak is kenek egy szelet kenyeret. Amikor befejezi, ott marad a morzsa, bögre és a tányér az asztalon, hát persze, ez is az én dolgom, mint mindig.

Ma van a népmese világnapja. Én az ördögös-vidámakon túl nem sokat meséltem tündérmesét a két gyerekemnek, bár ezt bőséggel bepótolta helyettem Szabó Gyula és a Magyar Népmesék filmsorozat, amit különösen a Kicsi imádott, és még mindig bele-belenéz.

Majdnem elütöttek egy gyereket Kőbányán busszal, a zebrán. Ahogy ezt leírom, nagyjából rá se kattint a többség a cikkre, meg se nézi a videót, máris kész a fejében az ítélet: a csapnivaló magyar közlekedési morál, hülye buszos, egy kisebb csoportnak meg átsuhanhat a fején: ezek a mai hüle gyerekek, biztos telefonozott meg füles volt a fején.

Kislányom 2019. január elején született a budapesti Szent István Kórházban. Nem vagyok egy blogolós/naplóírós fajta, de annyira fontos élmény volt a születése számomra (és valószínűleg mindenki így van a saját szülésével), hogy mindenképp le szeretném írni, hogyan is történtek a dolgok. Nekem a terhesség során a pozitív szüléstörténetek adtak erőt, hogy alakulhatnak a dolgok nagyon jól is, milyen szép is lenne, ha nekünk is így lenne. Hátha az én történetem is erőt ad valakinek…

Amikor egy nő babát tervez, rengeteg dolog végigfut a fejében. Vajon jó anya leszek? Mindent meg tudok adni majd a gyermekemnek? Ezer és ezer kérdés merül fel. Nem is hinné az ember, hogy nem ez lesz a legnagyobb gond a terhesség alatt, hanem a család, a rokonok és az ismerősök átgondolatlan beszólásai, megnyilvánulásai, amit meg kell tanulni a hormonokkal túlbuzgó testünkkel mosolyogva elviselni. Korábban a legjobb barátnőm felkészített mindenre, én pedig elkönyveltem, hogy ő idiótákkal van körülvéve. Nem! Ahogy a környezetünkben valaki terhes lesz, az ember automatikusan átvedlik... Minden kedves rokonnak, ismerősnek ajánlom, az alábbi pontokat próbálják meg kerülni, mert a cuki kismama belül egy feldühödött sárkány tud lenni.

Kedves Férjem!

És már a 37. hétbe léptünk, amit egy ctg vizsgálattal ünnepeltünk meg a kórházban. A fiaimmal már a 33-34. hét körül kezdtük és emlékszem, hogy éppen 37. hetet töltöttem be, amikor a ctg eredmények alapján indokolttá vált az aznapi császár. Éppen ezért nagy izgalommal vártam a mai napot, ellentétben a pocakomban lakó gyerekkel, aki annyira érdektelen volt a téma iránt, hogy inkább fel sem kelt – dacára a gyerekek nasis fiókjából elcsent csokikáknak, a víznek, egy kis sétának és végül már másik vizsgálógépnek is… Ennek eredményeképpen másfél óra hosszat tartott a vizsgálat, a tervezett 20-30 perc helyett. A dokim lejött néhányszor, majd értékelhető eredmények hiányában egy óra után közölte, hogy addig elvégez egy műtétet, addig hátha történik valami.

A kórház neve: Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház, Székesfehérvár

Mit tesz meg egy nő azért, hogy anya lehessen? Meddig képes elmenni akkor is, ha az orvosok már lemondtak róla? Egy regény az anyává válás rögös útjáról, melyben a főhős versenyt fut az idővel az endometriózis árnyékában. Egy évtizedes küzdelem és fájdalom csupán azért, hogy egyszer valaki őt is Anyának szólítsa… Könyvajánló.

A 32. várandós hetet egy kirándulós hétvégével ünnepeltük a férjemmel Kóspallagon. Nem annyira követtem nyomon eddig, hogy melyikek a gyerekbarát szállodák, ezt a helyet két pár és a férjem ajánlására választottam, na, meg mert szépkártyás.

Azon agyalok, hova tovább, albérletbe? Az pénzkidobás, felélem, amit kapok, mire újra munkaképes leszek. Abból, ami marad, még egy egérlyukat sem tudok venni egy rossz környéken. Talán édesapám tud felvenni hitelt, amivel kipótoljuk, de azt is fizetnünk kell valahogy. De inkább azt, mint az albérletet. Semmiféle családvédelmi szuperakció tervre nem vagyok jogosult, már végigjártam, ezzel telt a múlt hónapom, na, meg mindenféle igényelhető támogatást megkértem, amit lehet...

Lakodalmat háznál tartani  nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem

Furcsán és változatosan alakult a viszonyom a császáros szüléssel. Amióta az eszemet tudom, azt hallottam otthon, hogy azt a „lusta anyák” választják. Akik még ennyit se hajlandóak megtenni a gyerekért.

PETYA ELSŐ A-S LETT! El se hiszem, hogy ilyen nagy már, pedig de! Augusztus végén volt egy előszülői az osztályteremben, amin ismertettek pár fontosabb dolgot. Az osztályterem a lépcsőn felérve jobbra található, az ovi pedig balra – minimális a távolság a kettő között. Korán szoktunk beérni Petyával, így az a szabály, hogy az osztályterem melletti padokon átöltözés, cipőváltás, majd a tanítás kezdetéig az ovi zsibongójában gyülekezés. Onnan kísérik át őket a teremhez, 8 óra előtt.

90 százalékos felkészültségben állunk. Bölcsész agyam matematika-tudásával kiszámítottam, hogy a 36. héten járva éppen 90 százalék a terhességem „töltöttsége”. A pocakkapacitásommal párhuzamosan nagyjából a babaszoba felkészültsége is így áll. A szekrényben kimosva, vasalva állnak az első kisruhácskák, törölközők, textilpelusok. Az ágy már készen várja, a babakocsi bekészítve, a kórházi csomag gondosan beállítva. Néhány apróság hiányzik még, amit akár a baba megérkezése után is ráérünk még pótolni: néhány szükséges dolog a babának, pár fúrás a falon, és egy kis szőnyeg a szobába. Precíz lelkemnek nyilván jobban esne, ha már meglenne minden, de próbálom ezt elengedni.

"De jó, hogy ennyien eljöttetek" - ragyogta elsőben a tanító néni a lányom osztályában, hogy aztán kicsit felhősebb arccal hozzátegye, a létszám már negyedikre nagyjából megfeleződik. És felsőben? Hát hajjaj...mondta ő, mintha akkor már jelentősen csökkenne a lelkesedés, pedig nem kevésbé saját az a gyerek akkor sem.

25.hét

Én vagyok, aki 24 hetes koráig szoptatta a kislányát, és ez eléggé megviselte. Azóta eltelt több mint három hónap, a babám szuperül van. Én többé-kevésbé, vagyis éppen próbálom magam összeszedni.

Mikor nagyanyám (100+) várandós lett édesapámmal, az első gyermekével, talán az első trimeszter végére már biztos volt benne, hogy gyermeket vár. Orvos nem nagyon látta, mert akkoriban ez nem volt szokás. Ultrahang, genetikai szűrés se volt. Egy se. Boldog tudatlanságban és tökéletes bizalommal várta a gyermeket, akinek az érkezéséről annyit tudott, valamikor karácsony, újév táján érkezik. Bizonyíték rá a kimaradt menstruáció ideje és a félidőben először észlelt magzatmozgás.

2018 májusában pozitívat teszteltem. Az érzések, amik akkor kavarogtak bennem, leírhatatlanok.

2018. március 26-án megszületett második gyermekem. Jól volt a pici is és én is. Pár nap kórház után jöhettünk is haza. A nagyobbik fiam is tökéletesen elfogadta kistestvérér, úgy tűnt, minden rendben.

A héten elmentünk a kórház által szervezett szülőszoba-látogatásra/szülésfelkészítőre. A fiaimat én még egy másik időszámításban szültem. Ezt úgy kell érteni, hogy a város, ahol lakunk, már akkor évek óta tervezte, hogy egy teljesen új szülészetet hoznak létre és a régi ledózerolásra kerül. Mire a fiúk érkeztek, még az új nem állt készen, így ők még ott születtek, ahol én is, illetve még a nagyszüleik is. Szerintem konkrétan találkoztam azzal az ággyal is, ahol még én láttam meg a napvilágot.

Manapság a védőnőt sokan ellenségként tartják számon, afféle kötelező rossznak, fölösleges nyűgnek élik meg a védőnői látogatásokat. Nem volt ez mindig így. Éva arról mesél, hogy régen mennyire más volt a védőnők és a kismamák közötti kapcsolat.

Hat hónapos koráig szoptattam a kislányomat, pontosabban 24 hetesen állt át teljesen tápszerre. Már előtte is vegyes táplálású volt egy ideje. Miután megszületett, a kórházban természetesen még nem volt tejem, aznap lövellt be, amikor hazajöttünk.